23
A karácsony a szeretet ünnepe, amikor nemcsak ajándékokat kapunk, hanem adunk is. Ugye ismerős ez a gondolat? Ádvent időszakában, karácsony előtt gyakran halljuk, olvassuk és mondjuk ezt mi magunk is. A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai azonban nem csak mondják, hanem cselekszenek is.
Immár hagyománnyá vált a Tompa Mihály Református Gimnáziumban, hogy karácsonykor rövid műsorral és apró ajándékokkal lepik meg a kórház gyermekosztályának kis betegeit. Így történt idén is. 2007. december 20 –án a secundo és sexto osztály diákjai ellátogattak a helyi kórházba, ahol a beteg gyerkőcök már izgatottan várták őket. A kórház folyosóján felcsendülő karácsonyi dallamok és versek könnyet csaltak még az ápolók, orvosok szemébe is. A rövid műsort követően jöhetett a várva várt ajándékozás! Minden kis kezecskébe ajándékdoboz került és minden szempár örömtől ragyogott. Nem is tudom, ki örült jobban: aki ajándékot kapott, vagy aki ajándékot adott. Az ajándékozás után maradt idő egy kis közös beszélgetésre és játékra is.
Nagyon megható és szívmelengető pillanatok voltak ezek. Úgy tűnt, hogy egy rövid időre sikerült a gyerekeknek elfeledkezniük a betegségükről, és sikerült nekik örömet szerezni. És ez a karácsony lényege: önzetlenül segíteni, önzetlenül adni, önzetlenül szeretni!
rimaszombat.eu