Az eurózóna inflációja az év végére lecsökkenhet – nyilatkozta több szakértő is egymástól függetlenül, különböző lapoknak -, ám a központi bank nem sokat hezitál majd egy esetleges kamatemelési akción, ha mégsem sikerült megfogni a nyargaló árakat. A központi bank tanácsának tagja, Lorenzo Bini Smaghi szerint a jelenlegi 6 és fél éves inflációs csúcs csupán időleges jelenség, s addig maradhat fenn amíg az olaj és élelmiszer árak nem kezdenek csökkenni.

„Az infláció hamar visszatalál 2 százalék alá az év végére. Ám ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a bérek nem követhetik az áremelkedést, különben az infláció nem csökken, s így nem marad más lehetőség csak a monetáris nadrágszíj meghúzása.”

Az EKB kormányzótanácsának képviselője, Klaus Liebscher némileg optimistábban látja a jövőt: véleménye szerint ugyanis az áremelkedés 2 százalék alá is lassulhat az év végé 3,1 százalékról.

Mindent összevetve a fenti két kommentár egybecseng az EKB elnök Jean-Claude Trichet múlt heti nyilatkozatával, amit azt követően tett, hogy immáron hetedik hónapja hagyta az EKB tanácsa 4 százalékon az eurózóna alapkamatát. Trichet szerint mindemellett a kormányzótanács kész a beavatkozásra, ha szükséges.

magyartokepiac.hu