A város hűségkártyája, amelyet az elmúlt év folyamán vezettek be Tornalján, azt eredményezte, hogy az önkormányzat sokkal hatékonyabban  tudta beszedni a helyi adókat.

A hűségkártya által nyújtott kedvezményeket ugyanis csak az tudja kihasználni, akinek semmiféle tartozása nincs a várossal szemben. Korábban Tornalja a tervezett adójának csak  negyven százalékát kapta meg a lakosoktól. A város ugyanis Szlovákia egyik legszegényebb régiójában található.

Az elmúlt évben viszont a helyi adóknak mintegy kilencven százaléka megérkezett a város kasszájába – tájékoztatott Szajkó Béla, a városi hivatal elöljárója. A város költségvetésébe tavaly a tervezett hárommillió koronából 2, 7 millió meg is érkezett. Szajkó szerint ez egy óriási előrelépés az előző évekhez képest, hozzátéve azt is, hogy a város azért vezette be a hűségkártyát, hogy ezzel is megemelkedjenek a bevételek. De ugyanakkor azért is, mert így a lakosok kedvezményesen vehetnek belépőt a rendezvényekre vagy a városi fürdőbe.

Hasonló rendszert vezetett be az év elejétől Komárom is. A város elöljárója, Kovács Péter szerint egyelőre nem lehet előre meghatározni, hogy milyen eredménnyel is jár majd ez. Az eredeti elképzelés ugyanis az volt, hogy a város polgárai jobban otthon érezzék magukat a lakóhelyükön. Kovács szerint viszont nem azért vezette be a város a hűségkártyát, hogy magasabb legyen a bevétel a helyi adókból.

sme, FelvidékMa