euro07

A szlovák kereszténydemokraták elhamarkodottnak és károsnak tartják az euró 2009-es bevezetését. Robert Fico miniszterelnök szerint viszont minden feltétel adott ahhoz, hogy Szlovákia bevezethesse az eurót.

Az ellenzéki kereszténydemokrata mozgalom egyre erőteljesebben lép fel az euró 2009-ben tervezett bevezetése ellen. Pavol Hrušovský pártelnök szerint a közös európai pénznem átgondolatlan bevezetése sok veszélyt rejt a szlovák gazdaság és a lakosság számára.

A KDH az euró bevezetésével kapcsolatos kockázatok között említi az ország pénzpolitikai függetlenségének elvesztését és a szlovák gazdaság versenyképességének csökkenését.

A kereszténydemokraták egyben azt is hangsúlyozzák, hogy nincsenek az euró bevezetése ellen, ám a 2009-es időpontot túl korainak tartják. A KDH azt javasolja, hogy az euró bevezetését halasszák 2011-re, amikor az Európai Unió régi tagországainak részéről megszűnnek a szlovák munkaerővel szembeni átmeneti korlátozások.

A kereszténydemokraták már a közeljövőben a parlamenthez fordulnak, és javasolni fogják, hogy a kormány vizsgálja felül korábbi döntéseit és halassza el az euró bevezetését. Ez a kezdeményezés azonban eleve kudarcra van ítélve, hisz a KDH-n kívül az összes parlamenti párt támogatja 2009-es időpontot.

Robert Fico szerint Pozsony minden feltételt teljesít ahhoz, hogy 2009-ben bevezethesse az eurót.

A miniszterelnök a lakosság egy részének idegenkedését a közös pénztől azzal magyarázta, hogy a szlovák médiában kevés pozitívum jelenik meg az euróról. Fico hangsúlyozta: minden olyan lépést, ami gyengíti az euró megítélését, kormánya elleni közvetlen támadásnak tekint.

A szlovák gazdasági szakemberek többsége szerint az euró jövő évi bevezetése több előnnyel jár, mint hátránnyal. Az INEKO gazdaságkutató intézet által nemrégen megkérdezett 25 vezető közgazdász kétharmada az euró gyors bevezetése mellett foglalt állást.

InfoRádió, Protics János