birosag01

Nézzük a szlovák mintát, ahol már végrehajtottak egy grandiózus reformot. Az eredményt majd a bíróság ítéli meg, nemzetközi szinten, hallhattuk a rádióban.

Hatalmas nemzetközi perekkel fenyegetnek a Szlovákiában működő magán egészségbiztosítók, miután Robert Fico kormánya 2008. január 1-jével módosította a egészségbiztosítás működését szabályozó törvényt.

Ennek értelmében az eddigi négy százalékról 3,5 százalékra csökkentenék a biztosítók működési költségét. A beszedett járulékkiesés ellenére a két állami és négy magánbiztosító nem bocsátja el alkalmazottainak egy részét és ügyfeleik sem érzik majd a takarékoskodást, ami aligha hihető.

A január elsejével hatályba lépett törvény szerint a biztosítók ugyanis nem tehetik el nyereségeiket, azt vissza kell forgatniuk az egészségügybe.

A magánbiztosítók külföldi partnerei máris tiltakoztak és felszólították a szlovák kormányt, térítse meg szervezeteiknek a keletkezett kárt peren kvüli megállapodással, ellenekező esetben nemzetközi bíróságra citálják Szlovákiát.

Csak becslések vannak arról, hogy ez mennyibe kerülne az államnak. A szakemberek szerint ez az összeg elérheti a 30 milliárd koronát, azaz 450 millió eurórót, ami igencsak megterhelné az államkasszát.

Fico erre azt válaszolta, hogy a biztosítók közpénzeket forgatnak, amiből nem származhat nyereségük.

Haják Szabó Mária, MR1

Hallgassa meg!