18
A Felvidéken immár harmadik éve megjelenő Keresztény Élet, a vallásos családok hetilapja, május első vasárnapjától külön felvidéki híroldallal bővül. Czoborczy Bence, a lap főszerkesztője elmondta, hogy ezáltal is szeretnének közelebb kerülni a felvidéki olvasókhoz.
A Keresztény Élet iránt az utóbbi hetekben a felvidéki magyar hívek körében ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés, egyre többen szeretnének lelki felüdülést találni és hiteles információkat kapni a lap hasábjain. A hetilap már az eddigiekben is többször beszámolt a szlovákiai magyar közösséget érintő fontosabb eseményekről, így például közölte a magyar hívek és papok nyílt levelét, amelyet a februári egyházmegyei felosztás után fogalmaztak meg, magyar főpásztor kinevezését kérve. A vallásos családok hetilapja alternatívát nyújt azok számára, akik szükségesnek tartják, hogy több forrásból is tájékozódjanak az Egyház életéről. A szabad katolikus sajtó sokszínűsége, amely ellentéte a diktatúrák által irányított tömegmanipulációs eszközök uniformizáltságának, nem jelenti az egység megbontását, hanem hozzájárul a hívő ember látókörének kiszélesítéséhez.
A Felvidék Ma nevet viselő oldalon, amelyet a Felvidék Ma honlap támogatásával állítanak össze, a szerkesztők elképzelései szerint Pozsonytól Királyhelmecig szeretnének hírt adni az egyes egyházközségek életéről. A beszámolókat a Pázmaneum dunaszerdahelyi címére várják – Fő utca (Hlavná ul.) 47/22, 929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda), pazmaneum@stonline.sk -, ahol helyet kapott a lap felvidéki szerkesztősége.
Pázmaneum