A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Központi Tanácsának elnöksége köszönetet mond a koordinációs tanácsokban helyi, regionális és országos szinten a tevékenységet irányítóknak, hogy igyekeznek megtenni az egységes intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a nekünk, szlovákiai magyaroknak is megfelelő oktatási törvényt fogadja el. Köszönjük, hogy az ország településeinek nagy részében már a lakosság jelentős hányadának részvételével megvalósultak, valamint az elkövetkező napokban megvalósulnak az össz-szülői értekezletek, s egyben kérjük, hogy az összejövetelekről az elfogadott állásfoglalást a jelenléti ívek másolati példányaival együtt juttassák el a kiküldött anyagokban szereplő személyeknek (Robert Fico, miniszterelnök; Pavol Paška, parlamenti elnök; Ján Mikolaj, oktatásügyi miniszter), valamint a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének.

Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének országos elnöke

Galánta, 2008. április 25.