A képviselők nem hagyták jóvá Tatiana Rosová (SDKÚ-DS) arra vonatkozó törvénymódosító-javaslatát, melynek értelmében a professzorok kinevezéséhez szükséges javaslatot nem csak és kizárólag az oktatásügyi miniszter tehetné meg a köztársasági elnök felé. Így továbbra is Ján Mikolaj maradt az egyedüli jogosult személy, aki javasolhatja a professzorok kinevezését. Rosová még februárban azt vetette Mikolaj szemére, hogy nem teljesíti a törvényben előírt kötelességét, ugyanis legalább 20 leendő professzor kinevezési javaslata hever az asztalán, melyeket különböző felsőoktatási intézmények tudományos tanácsai juttattak el a miniszterhez.
Ugyancsak nem sikerült elfogadni a főiskolai törvény egy másik módosító-javaslatát, melyet Martin Fronc (KDH) nyújtott be. Ennek értelmében a törvényből kikerült volna az egészségügyi szakokra járó diákok kötelező gyakorlata a hároméves alapképzés után.
A készülő oktatásügyi törvényről egyébként Froncnak nincs jó véleménye, szerinte az lényegileg nem változtat a jelenlegi rendszeren és csak bebetonozza a mostani állapotokat az oktatásügyben.
Mikolaj ezzel szemben azt ígéri, hogy az iskolák szabadabbak lesznek, nagyobb teret kap majd a kreativitás és kiesik a feleslegesnek ítélt memorizálás, továbbá a tanulók felesleges információkkal való terhelése.

SITA, SME, FelvidékMa