Csehszlovákia területén 1969 óta voltak szovjet atomfegyverek, maga a csehszlovák hadsereg azonban ezekkel sohasem rendelkezett – állítja Miroslav Vacek, volt csehszlovák védelmi miniszter a cseh közszolgálati televízióban szerdán sugárzott interjújában. “Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között volt egy megállapodás, miszerint békeidőben szövetségeseiknek – az amerikaiak a NATO-ban, a szovjetek pedig a Varsói Szerződésben – atomfegyvert nem adnak” – jelentette ki Vacek, aki az 1989-es rendszerváltás idején a csehszlovák hadsereg vezérkari főnöke volt, majd 1990 októberéig a védelmi tárcát vezette.

“Valószínűnek tartom azonban, hogy a csehszlovák hadsereg is gyorsan atomfegyvert kapott volna a szovjetektől, ha reálisan felmerült volna egy nyílt kelet-nyugati katonai konfliktus veszélye” – tette hozzá a tábornok, aki a szocialista rendszerben magas tisztségeket töltött be a hadseregben. Vacek szerint a szovjet atomfegyvereket a mai Csehország területén három helyen – Mísov, Bílina és Ralsko – raktározták, s kizárólag szovjet katonák ellenőrizték.

“Ezen a területen erőegyensúly volt a Kelet és a Nyugat között. Az amerikaiak már 1959 óta atomfegyvereket tároltak az akkori Nyugat-Németország területén” – jegyezte meg a tábornok. Csehországban évek óta éles viták folynak arról, hogy voltak-e az ország területén atomfegyverek vagy sem, illetve rendelkezett-e velük a csehszlovák hadsereg.

A katonapolitikusok és szakértők többsége is úgy véli, hogy az 1968 óta Csehszlovákia területén állomásozó szovjet katonaság valóban rendelkezett nukleáris rakétákkal, de a csehszlovák hadseregnek ilyen fegyvere nem volt. Az 1989-es rendszerváltás után a szovjet hadsereg elhagyta Csehszlovákiát, s magával vitte a dokumentációt is. A cseh hadsereg ma a nukleáris rakétákra vonatkozóan semmiféle dokumentumokkal, bizonyítékokkal nem rendelkezik.

Bohuslav Chňoupek egykori csehszlovák külügyminiszter emlékirataiban szintén azt írja, hogy a szovjetek rendelkeztek Csehszlovákia területén atomfegyverekkel. Konkrét és pontos információi erről azonban állítólag neki sem voltak. A feltételezések szerint Moszkva a peresztrojka idején a nyolcvanas évek végén vonta vissza az addig Dél-Morvaországban állomásozó rakétaegységét Csehszlovákiából. Ivan Broz, Chňoupek miniszter korábbi tanácsadója szerint Csehországban három helyen – Práslavice, Stará Voda és Zeleny Kríž – voltak a szovjeteknek rakétakilövő bázisaik.

Mult_kor, MTI