Kuratóriumi ülést tartott május 21-én Dunaszerdahelyen a Kortárs Magyar Galéria Alapítvány a Vermes-villában. A Kortárs Magyar Galéria csaknem 800 darabszámú művel dicsekedhet, amelyeket több neves alkotó adományozott a galériának.

A kuratóriumi ülésen az anyaországból is érkeztek vendégek. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képviseletében Laczkó Ibolya művészettörténész, Kováts Albert festő és Pogány Albert művészettörténész voltak jelen. A megjelenteket Lipcsey György, Munkácsy-díjas szobrász köszöntötte. A kuratórium tagjai meghallgatták Gaál Derzsi Ildikó, a Kortárs Magyar Galéria igazgatónőjének beszámolóját a 2008-as év eddigi tevékenységéről. Dunaszerdahely város részéről Hulkó Gábor alpolgármester volt jelen, aki biztosította a jelenlevőket, hogy továbbra is számíthatnak a város segítségére, hiszen Pázmány Péter polgármester már több ízben is tanúságot tett a művészet iránti elkötelezettségéről.
A tanácskozáson szó esett az augusztus elején megrendezendő Alkotótábor előkészítéséről, valamint annak technikai kérdéseiről, valamint a Galéria új logójának tervezetét is megtekintették. A kuratóriumi ülésen jelen volt még Almási Róbert festőművész, Szakál Mária és Hulkó Gábor is.

Felvidék Ma