A kereskedelmi bankok és a Szlovák Nemzeti Bank is nyitva lesz 2009. január 1-jén az euróbevezetéssel összefüggésben. Ebben állapodott meg ugyanis valamennyi szlovákiai bank vezetősége, így tehát a polgárok már rögtön az új év első napján euróra válthatják koronájukat.

Ugyancsak nyitva lesznek a bankok január 6-án is, mely szintén állami ünnep. Minderről a szlovák jegybank felügyelőtanácsának tagja, Milana Koreňová tájékoztatta a hírügynökségeket. Koreňová az euróbevezetéssel kapcsolatban azt ajánlja a polgároknak, hogy még január 1-je előtt összes megtakarításukat tegyék be valamelyik bankba vagy helyezzék el meglévő bankszámlájukon és csak egy legszükségesebb nagyságú koronaösszeget tartsanak maguknál. A betétkönyveken és a számlákon elhelyezett összegeket ugyanis a bankok automatikusan váltják majd át euróra.

Egyébként szlovák koronával egészen 2009.január 16-áig lehet majd fizetni, de a visszajáró összeget már euróban kapja meg a polgár. További fontos információ, hogy december 1-jétől a szlovák posta kirendeltségein és a bankokban ún. startcsomagokat fognak árusítani 500 korona értékben, amely valmennyi euróérmét tartalmazni fogja. „Feltételezzük, hogy 38 vagy 40 darab érmét tartalmaznak majd az egyes csomagok, de a pontos szám majd az átváltási árfolyam megállapítása után lesz ismert” – mondta el Koreňová, akitől azt is megtudtuk, hogy valamennyi koronaérmét 2009. június 30-ig lehet majd euróra váltani, mégpedig az összes szlovákiai pénzintézetben, július 1-től pedig a Szlovák Nemzeti Bankban, egészen 2013. december 31-ig. Ami pedig a koronabankjegyeket illeti, ezek szintén 2013. december 31-ig lesznek beválthatóak az egyes bankokban, de a nemzeti bankban időbeli korlátozás nélkül.

„Az euróra való átváltáskor senki sem fog egyetlen fillért, egyetlen eurócentet sem elveszíteni. Senkinek sem kell bejelentést tennie a megtakarításait illetően és arra vonatkozóan sem, hogy hol és mikor szeretné pénzét euróra váltani” – figyelmeztet Igor Barát euróbevezetési biztos, aki óva intett mindenkit az esetleges csalóktól és szélhámosoktól, akik főleg az idős emberek hiszékenységét használhatják ki az átálláskor.
Aktuálne.sk, Felvidék Ma