Ez az egész rovásírás-szeretetem akkor kezdődött, mikor volt őrsvezetőm, Gabcsi két évvel ezelőtt az egyik őrsire behozta azt a csodaszép saját készítésű tábláját, amibe beleégette a rovás betűket. Az első fellángolás kb. egy – két hétig tartott, amikor még a földrajz tananyagot is rovással írtam a jegyzetfüzetembe, nem beszélve az osztálytársnőimnek való rovással írt titkos kis levelek küldözgetéséről.
Gabcsi biztos megjegyezte magának, hogy engem megfogott a dolog. Valószínűleg ezért is keresett fel 2007 februárjában azzal a kérdéssel, hogy nincs- e kedvem megmérettetni magam egy országos szintű rovásírás versenyen. Nem mondom, hogy rögtön beleegyeztem, de tény, hogy nem kellett sokáig nyaggatnia. Míg mi az őrsi összejövetelen a szögletes rovás ABC-t tanultuk, addig a versenyen Forrai Sándor hajlított betűit használtuk. Az első évben még sokszor összekevertem a kettőt, de aztán lassan kitisztult, gyakorlat teszi a mestert ugyebár! Na de ne csak rólam legyen szó! A 2007-es vásárúti versenyen négy lelkes cserkésztestvéremmel képviseltük csapatunkat. Nagy meglepetésünkre egy szál cserkész (nem sok), de ott rajtunk kívül még annyi sem volt! Nos a verseny menete mindig a következő: megérkezés után hangos olvasás (tehát rovással írt szöveg minél folyékonyabban való olvasása); megnyitó; írásbeli feladatok (vagyis rovás szöveg átírása latinra, majd fordítva; valamint más nyelvekből átvett szavak helyes magyar megnevezése; ebéd; szabad program; kiértékelés. Ez Vásárúton is így történt. Ahhoz képest, hogy először vettünk részt a versenyen, és másfél hónapunk volt a felkészülésre, mind az öten középmezőnyben végeztünk, és szerintem ez nagyon jó eredmény. Említésre méltó Matyi kijelentése: „Amióta foglalkozom a rovásírással, sokkal jobban tudok magyarul!”. Ez azért figyelemre méltó, mert Matyi szlovák nyelvű iskolába jár.
Második éven, vagyis a 2007/ 2008-as tanévben Gabcsi még komolyabban elkezdett foglalkozni őseink írásával (szakdolgozatának köszönhetően). Alsó tagozatos, nem csupán cserkészettel foglalkozó gyerekeket toborzott, és természetesen a felsősök sem maradhattak ki a buliból. Szép kis csapatot sikerült összehoznia. Gabcsi rovás – társasjátékokkal és rovással írt könyvekkel tette szórakoztatóbbá a tanulást. Miután lezajlott az udvardi, úgynevezett iskolai forduló, egy szép májusi szombaton sor került a felvidéki döntőre, Zselízen. Udvardról nyolcan vettünk részt a versenyen, egyedüliként cserkészingben. Felkeltettük pár kicsi érdeklődését. Fáradhatatlanul kérdezgették, hogy „És ez mi?”, rámutatva cserkészingünk egyik- másik jelvényére. Páran talán túl lelkesek voltak. A délutáni szabad program elég hosszúra sikeredett, mert sokáig tartott az írásbeli dolgozatok javítása. A kiértékelést ki se tudtuk várni. Gabcsi kitudakolta az eredményt, miszerint az udvardiak ismét középmezőnyben végeztek, sőt, legtöbbjük bekerült az első 10- be. Barus Bianka 2. helyen végzett a második kategóriában, részt vehet a nemzetközi döntőn, Budapesten. Biankának és az eredményének mindenki nagyon örült! Már így is úgy mentem haza, hogy megérte eljönnöm, mert nagyon-nagyon megszerettem a rovásírást. Ám ekkor még nem tudtam azt, amit vasárnap délután tudtam meg. Telefoncsörgés riasztott fel szunyókálásomból. Gabcsi kiabálva újsagolta nekem, hogy 3. helyezést értem el a 3. kategóriában, azaz én is továbbjutottam. Nem ismertem magamra, mondván „Nekem nem lehet ekkora szerencsém! “. Mégis az volt.
2008. június 21. – a nemzetközi döntő napja. Imádtam azt a napot! Bővebben: reggel 06:00-kor 4 cserkész áll az udvardi buszmegállóban (a negyedik szurkoló). Kicsit később az érsekújvári állomáson felszállnak egy vonatra, ami egyenesen Budapestre viszi őket. 09:15 körül szerencsésen érkeznek meg a verseny helyszínére, a Móra Ferenc Általános Iskolába, Budapestre. Sok barát fogadja őket, köztük magyarországi- és romániai cserkésztestvérek. A verseny lefolyása után a délutáni szabad program alatt íjaznak, „extrém- bicikliznek”, pólót festenek, előadásokat néznek… A kiértékeléskor mégsem csalódnak, bár a dobogóra nem kerülnek fel. (Most gyorsan váltsunk E/1.- be!) Bianka 35 versenyzőből a nagyszerű 15. helyezést kapta, én pedig 6. lettem, 7 hibaponttal. Nagyon büszke voltam társamra, mi tagadás, magamra, na meg persze a felkészítőmre, Gabcsira. Köszönöm Gabcsi, hogy mindig vidám vagy, hogy fel tudsz tölteni energiával és hogy lankadatlanul öntöd belénk a lelket!
Végezetül mi mást mondhatnék, mint hogy jövőre szeretnék több felvidéki cserkésszel találkozni ezen a versenyen! Érdemes foglalkozni a rovásírással! Miért is? Szakács Gábor szavaival élve: „…nem akkor fogjátok megmenteni a magyarságot, ha tudjátok a rovásírást, de kitűnő alap lehet hozzá. Gyerekek, rovásíró- és nem rovásíró gyerekek, a jövő Magyarországa a Ti kezetekben van!”
Második éven, vagyis a 2007/ 2008-as tanévben Gabcsi még komolyabban elkezdett foglalkozni őseink írásával (szakdolgozatának köszönhetően). Alsó tagozatos, nem csupán cserkészettel foglalkozó gyerekeket toborzott, és természetesen a felsősök sem maradhattak ki a buliból. Szép kis csapatot sikerült összehoznia. Gabcsi rovás – társasjátékokkal és rovással írt könyvekkel tette szórakoztatóbbá a tanulást. Miután lezajlott az udvardi, úgynevezett iskolai forduló, egy szép májusi szombaton sor került a felvidéki döntőre, Zselízen. Udvardról nyolcan vettünk részt a versenyen, egyedüliként cserkészingben. Felkeltettük pár kicsi érdeklődését. Fáradhatatlanul kérdezgették, hogy „És ez mi?”, rámutatva cserkészingünk egyik- másik jelvényére. Páran talán túl lelkesek voltak. A délutáni szabad program elég hosszúra sikeredett, mert sokáig tartott az írásbeli dolgozatok javítása. A kiértékelést ki se tudtuk várni. Gabcsi kitudakolta az eredményt, miszerint az udvardiak ismét középmezőnyben végeztek, sőt, legtöbbjük bekerült az első 10- be. Barus Bianka 2. helyen végzett a második kategóriában, részt vehet a nemzetközi döntőn, Budapesten. Biankának és az eredményének mindenki nagyon örült! Már így is úgy mentem haza, hogy megérte eljönnöm, mert nagyon-nagyon megszerettem a rovásírást. Ám ekkor még nem tudtam azt, amit vasárnap délután tudtam meg. Telefoncsörgés riasztott fel szunyókálásomból. Gabcsi kiabálva újsagolta nekem, hogy 3. helyezést értem el a 3. kategóriában, azaz én is továbbjutottam. Nem ismertem magamra, mondván „Nekem nem lehet ekkora szerencsém! “. Mégis az volt.
2008. június 21. – a nemzetközi döntő napja. Imádtam azt a napot! Bővebben: reggel 06:00-kor 4 cserkész áll az udvardi buszmegállóban (a negyedik szurkoló). Kicsit később az érsekújvári állomáson felszállnak egy vonatra, ami egyenesen Budapestre viszi őket. 09:15 körül szerencsésen érkeznek meg a verseny helyszínére, a Móra Ferenc Általános Iskolába, Budapestre. Sok barát fogadja őket, köztük magyarországi- és romániai cserkésztestvérek. A verseny lefolyása után a délutáni szabad program alatt íjaznak, „extrém- bicikliznek”, pólót festenek, előadásokat néznek… A kiértékeléskor mégsem csalódnak, bár a dobogóra nem kerülnek fel. (Most gyorsan váltsunk E/1.- be!) Bianka 35 versenyzőből a nagyszerű 15. helyezést kapta, én pedig 6. lettem, 7 hibaponttal. Nagyon büszke voltam társamra, mi tagadás, magamra, na meg persze a felkészítőmre, Gabcsira. Köszönöm Gabcsi, hogy mindig vidám vagy, hogy fel tudsz tölteni energiával és hogy lankadatlanul öntöd belénk a lelket!
Végezetül mi mást mondhatnék, mint hogy jövőre szeretnék több felvidéki cserkésszel találkozni ezen a versenyen! Érdemes foglalkozni a rovásírással! Miért is? Szakács Gábor szavaival élve: „…nem akkor fogjátok megmenteni a magyarságot, ha tudjátok a rovásírást, de kitűnő alap lehet hozzá. Gyerekek, rovásíró- és nem rovásíró gyerekek, a jövő Magyarországa a Ti kezetekben van!”
Zsapka Tina
28. számú Kaszap István cserkészcsapat, Udvard
