A Szlovákia Magyar Kultúra Múzeuma elsődleges célja az itt élő magyarok kulturális és történeti értékeinek mentése. Hatéves működése után milyen a jelene? Erről beszélgettünk Jarábik Gabriella igazgatóval.

 

„Hosszú tavasz és forró nyár” várja a látogatót Pozsonyban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. Ez annak a kiállításnak a címe, amely június utolsó napjaiban nyílt meg, s amely hivatalosan szeptember közepéig látogatható. A múzeum terve ezzel szemben az, hogy az 1968-as eseményeket hiteles, a legkorszerűbb technika szinte minden eszközével emberközelbe hozó dokumentumokat még októberben is megtekinthessék. 1968 óta felnőtt egy új generáció, amelynek e szomorú esemény már csak történelem. Dokumentumokból, hallásból, filmekből, történelem órákon szerezhetnek tudomást az eseményekről. Sokszor maga a pedagógus is a történelemkönyveket hívja segítségül az ismereteinek megszerzéséhez, frissítéséhez. Nos, itt, ezen a kiállításon minden együtt van. A múzeum minden sarkából egy emlékkép köszönt ránk, a legváratlanabb helyeken is az 1968-as eseményeket felidéző pillanatképek emlékeztetnek. A kiállítás kapcsán beszélgettünk ugyan Jarábik Gabriellával, a múzeum igazgatójával, de beszélgetésünk mindazok figyelmére is igényt tart, akik a Pozsonytól messzebbre eső helyekre is szeretnének ellátogatni, ahol irodalmi történetünk egy jókora szeletét ízlelhetik meg. Alsósztregova és Szklabonya. Mindkét emlékhely egy-egy sors, egy-egy alkotó történelmi állomása. Mindkét helyszín védnöke a múzeum. Pozsonyban is, és az említett két, történelmileg értékes helyen, máshol nem látható érdekességeket fedezhetnek fel a nyári kirándulás alkalmával. Kellemeset a hasznossal összekötve felejthetetlen, gazdag élménnyel térhet haza az utazó látogató.

Szinte hihetetlen, mennyi 1968-as korabeli hírközlő eszközt sikerült felsorakoztatni ezen a kiállításon, amelyeket az ember egy helyen nem is láthatna. Itt minden ’68-ra emlékeztet, valóban. Elérték céljukat.
Tényleg, a kiállítás szervezésekor mi is éreztük, hogy milyen messze van 1968. Magunk is megmosolyogtuk a Szlovák Műszaki Múzeumban azokat a tárgyakat, amelyeket a kiállítás gazdagításához kölcsönöztünk. Az egykori tranzisztoros rádiók, elmaradhatatlan kellékei voltak az események követésének, a fekete-fehér képernyős tv-készülékek… bizony igaz volt. Legszebb éveimet éltem a Lévai Pedagógiai Szakközépiskola növendékeként, s mit ad isten, Grendel Lajossal együtt én voltam a SZISZ találkozó egyik küldöttje. Az ülésen emlékeim szerint Duka-Zólyomi Árpádot választottuk meg a MISZ Országos Elnökévé. Mekkora felejthetetlen élmény volt számomra, s itt van… 40 év telt el azóta.

Mit frissít fel ez a kiállítás, s mi újat nyújt?
Mindenképpen hasznos, hogy a kiállításhoz készült egy eseménynaptár. Érdekessége, hogy kereken forgatható, az év szinte minden napját kronológiai sorrendben jegyzi, azokat az eseményeket, amelyek a szovjet és a baráti csapatok bevonulásához vezettek. A szlovákiai magyarok szempontjából dolgoztuk fel a témát. Autentikus felvételeken követhetőek az események, a pillanatfelvételeken kívül az akkor titokban működő Gabona Rádió munkatársairól készült egy dokumentumfilm, egy velük készült beszélgetés Miklósi Péter jóvoltából, melyet ifj. Papp Sándor rögzített. Nagyon érdekes színfoltja a kiállításnak, akárcsak az a Szlovák Rádióból kölcsönzött hangarchívum, amely felhívta a figyelmünket, hogy megszálltak bennünket a baráti államok hadseregei.
A Fórum Kisebbségkutató Intézettől minden segítséget megkaptunk, hogy az akkori napi-, hetilapokból kis kiállítást hozzunk létre, nagyon nagy érdekessége még a kiállításnak, hogy a Magyar Televízió Panoráma című műsorának azt a beszélgetését is kölcsönbe kaptuk, amelyben Sugár András már a hetvenes években készített Alexander Dubčekkel. A beszélgetést szinkrontolmács mondja szlovák nyelven is, és fülhallgatóval nem zavarják egymást a látogatók. Ezt is nagyon élvezik a szlovák vendégeink. A Szlovák Filmintézetből is kaptunk az eseményekhez kapcsolódó dokumentumfilmeket. Végül, de nem utolsósorban emelem ki Lőrincz János fotóit, aki nehezen adta kölcsön a felvételeket, mondván, ezek egy fiatalember pillanatfelvételei, de ezek a képek ma már kordokumentumok, s nagyítva hitelesen adják vissza az utca akkori hangulatát. Örömmel vesszük a diákság és a pedagógusok látogatását, mert ennyi hiteles dokumentumot egy helyen talán sehol nem láthatnak. Éppen ezért szeptember első hetében egy szimpóziumot szeretnénk rendezni, ahol fiatal történészek rendhagyó történelem órát tartanának az eseményről. Várjuk kíváncsian, hogy az akkori időket megéltek beszámolója után hogyan jellemzik a fiatal történészek ezt az időszakot 40 év távlatából.

Hogy fogadták a látogatók ezt a megdöbbentő kiállítást?
Nem is a látogatóknak volt megdöbbentő, hanem azoknak, akik mindezt átélték. Minden vendég elismeréssel szólt a rendezvényről, még a szakemberek is. A kiállítást szeretnénk meghosszabbítani október végéig, hogy a diákságnak és a pedagógusoknak módjuk nyíljon megtekinteni.

Mire szolgál majd a szimpóziumot megelőzendő Múzeumi Szalon?
Dobos László és Szabó Rezső, a szlovákiai magyarság két maghatározó egyénisége volt az akkori időszaknak, Szőke Józsefet említeném, aki annak idején megjelentette a Kétezer szót, s akinek ez rá is nyomta bélyegét további sorsára. Kovács László történész, az akkori fiatal katona mit élt akkor át. Ez egy beszélgetésnek készül, közönség előtt, amelyet filmre rögzítünk egy további dokumentumként.

Utazzunk néhány kilométerrel tovább, két nagy írónk emlékhelyére, Alsósztregovára és Szklabonyára. A Madách-kastély és a Mikszáth Emlékház felújítása már régi téma. Vagy mégsem? Mit lát ma ott az érdeklődő? Egyúttal meglátogatható mindkettő, hisz mindössze 25 kilométer választja el a két helyet egymástól.
Szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy akár egy kis körutat is tervezhetnek a környéken. Hisz Szklabonyán van a Mikszáth Emlékház, amely teljesen felújítva várja a látogatót, s aki kíváncsi további tudnivalókra, elmehet Balassagyarmatra is, mindössze 8 kilométerre van, ott folytatta Mikszáth életét, s innen Horpács 12 kilométer, ahol a nyári lakban nyaralt, még akkor is, amikor Budapesten már képviselő volt. De, ha még öt kilométert megtesz az utazó, elmehet még Mohorára is, ahol Mikszáth Kálmán a híres templomban kétszer vette feleségül Mauks Ilonát. Mikszáth életútja – Budapest kivételével – egy nap alatt bejárható. Szép, érdekes, hasznos kirándulást ígér.
Tényleg csak 25 kilométer a másik irodalmi emlékhely, a Madách-kastély. Ez is a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának védnökségét élvezi. Az, hogy sikerült a Mikszáth Emlékházat rendbe tenni, csak még jobban fellelkesített bennünket, hogy próbáljuk meg a lehetetlent, hiszen a Madách-kastély felújítása már sokkal többe kerül, de minden követ megmozgattunk, minden erőfeszítést megtettünk és teszünk, hogy felújítsuk a kastélyt és annak parkját. Szeretnénk egy tervet készíteni, amellyel, ha mást nem európai uniós pénzből megszerezni, a 32 millió 20 ezer koronát, merthogy ennyibe kerülne a kastély felújítása, a fűtéstől a tetőtér beépítéséig. Egy teljesen korszerű irodalmi múzeumot hoznánk létre, amely bizonyítaná, hogy Madách művészete nemcsak európai-, hanem világhírű. Ekkora összeget egyszerre megteremteni lehetetlen, ezért úgy döntöttünk, hogy kis lépésekben haladva végezzük a munkát. A kastélyt ebben az évben felújított, korabeli, megvásárolt bútorokkal rendeztük be, amelyek az 1860-as évek hangulatát idézik, s Madách Imre egykori dolgozószobáját szeretnénk teljesen hitelessé tenni. Tavaly pályáztunk, de a Szlovák Kulturális Minisztériumtól a kért három helyett egymillió koronát kaptunk. Ezt az utolsó fillérig erre költjük, csak lassabb tempóban haladunk előre. Pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alapnál, de sajnos sikertelenül. Ekkora csalódás már rég nem ért bennünket, hiszen mi lehet fontosabb, mint, hogy a Madách-kastélyban az író dolgozószobájának berendezési tárgyait megvásároljuk. Ezzel a segítséggel jövőre már megnyithattuk volna a látogatók előtt. Csak a kastély rendbetétele után gondolhatunk a külső rész, a park, a kert ápolására. Az álmom, hogy a park pompás legyen. Létrehozom bármi áron. Készül egy tanulmány a park történelmi részéről, és szeretnénk ugyanúgy, ahogy a kastélyt, a parkot is eredeti állapotába varázsolni. Van egy bökkenő. Volt ott egy csodálatos kis házikó, ott, előtte szeretett Madách üldögélni, s arról lett hírhedt ez a kis kerti lak, hogy odarejtette el Madách Imre azokat a fegyvereket, amelyeket aztán 1848 után megtaláltak, s ami miatt börtönbe került, s lényegében a házassága is így bomlott fel. Ezt a kerti lakot szeretnénk felépíteni, de sajnos nem ugyanarra a helyre, mert ma az már magántulajdonban van. A műemlékvédőkkel közösen keresünk egy másik helyszínt, azzal a felirattal, hogy így nézett ki egykor, de „ez a lak, már nem az a lak“.

Hominda Katalin, Felvidék Ma