A Fitch “A”-ról “A+”-ra módosította Szlovákia hosszú lejáratú devizaadósságának besorolását, azt követően, hogy ma az Ecofin hivatalosan is bejelentette az a korona/euro átváltási arányt. Az elemzői várakozásoknak megfelelően ezt az ERM 2 rendszerben alkalmazott központi paritás szintjén (30.126) állapították meg.

Ezzel a szlovákok egy besorolás alá kerültek a csehekkel, míg Magyarország csak “BBB+”, Lengyelország pedig “A-” minősítéssel rendelkezik. Elemzők szerint nem zárható ki, hogy a közeljövőben az S&P és a Moody’s is felminősíti Szlovákiát.

A Fitch szerint az euróbevezetésnek köszönhetően jelentősen nő majd az ország külföldi hitelessége, mivel az eurozónában monetáris sokkok és önbeteljesítő árfolyamválságok bekövetkezésétől sem kell tartani. A közös fizetőeszköz bevezetése ezért előreláthatólag kedvező hatással lesz majd a szlovák gazdasági folyamatokra – derül ki a hitelminősítő intézet közleményéből.

Szlovákia eddig is igen vonzó volt a külföldi befektetők számára, melynek hatására jelentős mennyiségű tőke áramlott az országba, növekedési pedig felülmúlta a környező országokét. A dinamikus növekedésnek köszönhetően Szlovákiában az egy főre jutó jövedelem egyre közelebb került az EU-s szinthez, bár az “A” besorolású országok átlagától továbbra is jóval elmarad. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2009-től Szlovákia lesz az eurozóna legszegényebb tagja.

Az önálló monetáris és árfolyam-politika megszűnésével a fiskális politika sokkal fontosabb szerepet tölthet majd be mint korábban. Így egy esetleges fiskális lazítás makrogazdasági egyensúlytalanságok kialakulásához és az ország külső hitelességének romlásához vezethet. A Fitch becslései szerint a 2008-2010 közötti időszakban GDP arányosan 2-2.5 százalékos lehet a költségvetés hiánya, ami nem jelentene nagyobb változást a tavalyi 2.2 százalékos értékhez képest.

Mindezek mellett a Fitch arra hívta fel a figyelmet, hogy az eurózonához való csatlakozást követően a felfelé mutató inflációs kockázatokon túl a gazdaság túlhevülésének és egy esetleges pénzügyi válság kialakulásának veszélyével is számolni kell. Példaként említhető itt Szlovénia, ahol a közös fizetőeszköz átvételét követően igen erős inflációs nyomás bontakozott ki. Az eurozóna tagjai közül jelenleg a szlovéneknél a legmagasabb az infláció.