A hagyománynak megfelelően augusztus 19-én ismét Klement Kálmán-emlékgálát rendeztek az esztergomi “szomszédvár”, a szlovákiai Párkány hajdani kompkikötőjében, ahol több magyar ökölvívó, így Kovács Attila és Petrányi Zoltán is kesztyűt húzott.

Az LP Promotion által szervezett, igazán különleges helyszínen megrendezésre kerülő esemény évek óta vonzza a közönséget, és már nem csak a hagyományos esztergomi tűzijáték miatt, hisz idén a látványosság után órákkal is több ezren nézték a szorítóba lépő ökölvívókat.Természetesen Kovács Attila (24-1) mérkőzését követte a legnagyobb figyelem, hisz a magyar bokszoló személyében egy korábbi IBO világbajnokot köszönthetett a publikum. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy az ellenfélnek felkért Anton Glofak (2-77-8) nem tartozik abba a kategóriába, aki normális esetben egy kicsit is megnehezíthetné a magyar bokszoló dolgát, ezért aztán “Vipera” is inkább egy bemutató mérkőzésre, mintsem egy éles összecsapásra rendezkedett be. A mérkőzésen aztán ennek megfelelően Kovács fizikai és technikai fölénye azonnal kidomborodott, azaz “Vipera” azt csinált a ringben, amit csak akart. És mivel “Vipera” bokszolni akart, a meccs nem fejeződött be olyan hamar, mint arra számítani lehetett. De ami az egyik oldalon játék, a másik oldalon kőkemény küzdelem a túlélésért, amit csak néhány szórványos, maszatolós találat fűszerezett. A második menetben kiderült, hogy a játékos Kovács Attila is tud nagyot ütni: Glofak kétszer is padlózott, mindkétszer ellenfele lazán, de kellő dinamikával eleresztett jobbegyenesétől. (Az első testen, a második állcsúcson talált.) A meccs végül a harmadik menetben fejeződött be, amikor Kovács először húzott meg egy védjegyévé vált balhorgot, amitől Glofak ismét fejreállt, majd Döry Miklós mérkőzésvezető annak rendje-módja szerint beszüntette az egyenlőtlen csatát (TKO3, 2:20-nál).

A többszörös nehézsúlyú Magyar-bajnok Petrányi Zoltán (41-20) is szorítóba lépett, ami már azért is meglepetés volt, mivel az ő neve nem szerepelt az előzetes “rajtlistán”, és a bokszoló igazából a szeptember 12-i Riddick Bowe elleni meccsre készül. Petrányi ellenfele Szalai Viktor (10-13-1) volt, aki csak kellő odafigyelésre tudta kényszeríteni a bajnokot, igazi veszélyt nem jelentett az összecsapás négy menete alatt. A vége egyhangú pontozás (40-36, 40-36 és 40-38 arányban).
monokli.com

Kapcsolódó cikk:

A holnapi párkányi profiboksz gála programja Kovács „Vipera” Attilával