Vámbéry Ármin (eredeti neve: Vamberger Hermann) 1832. március 19-én született Dunaszerdahelyen, és 95 éve, 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten.
Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot. Édesapja 1831-ben meghalt, édesanyja nevelte, szegénységben nőtt fel. Hároméves korában megbénult a bal lábára, így járta be élete végéig a Keletet. Édesanyja később újra férjhez ment, amikor is a család Dunaszerdahelyre költözött. A helyi népiskolába járt 12 éves koráig. Azután szabóinas volt egy rövid ideig, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója. Felismerve rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei elhatározták, hogy segítségére lesznek, hogy tovább tanulhasson.
1845-ben beiratkozott a szentgyörgyi piarista gimnáziumba. 1847-ben tanulmányait a soproni evangélikus líceumban folytatta. Tizenhat éves korára már folyékonyan beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, miközben már tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. További tanulmányait Pozsonyban és Pesten végezte, közben házitanítóként kereste meg a fenntartásához és későbbi iskoláztatásához szükséges pénzt. Közben megismerkedett a török irodalommal, aminek eredményeként erősen felkeltette érdeklődését a török kultúra és, majd megtanulta a nyelvet is. 1857-ben Báró Eötvös József támogatásával Konstantinápolyba utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. Majd oktatója és barátja, Mullah Ahmed Effendi segítségével sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy adott ponton a híres török államférfi, Fuad Pasa titkárává vált. Mindez idő alatt tudományos folyóiratokban számos tanulmányt tett közzé török források alapján a magyarok történelmi vonatkozásairól, és emellett még elsajátított vagy húsz különféle keleti tájszólást is. 1858-ban Konstantinápolyban jelent meg első műve, a Német-Török és Török-Német szótár.
1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Ugyanebben az évben az MTA-nak ajándékozta a Tarih-i Üngürüsz című középkori magyar krónika török fordítását, amely Budenz nyomására elfelejtődött. 1861-ben visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Az MTA támogatásával ősszel indult útnak. Rasid Effendi néven, szunni dervisnek öltözve indult el Konstantinápolyból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz. Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait, Erzerumot, állomáshelyeik lévén Tabriz, Zandzsan, Ghazvin, majd Iszfáhanon keresztül Siraz. 1863-ban megérkezett az üzbég Khoraszamba (mai nevén: Chiva), ahol még a kán fogadásán is sikeresen játssza a Rasid Effendi szerepét. Amikor Bokharán keresztül Szamarkandba érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára. Ezekután Heratban búcsút mondott utazótársainak és Konstantinápolyba tartott. 1864 májusában visszaérkezett Pestre. Keleti útja első eset volt arra, hogy egy európai ellátogasson oda, ahová neki sikerült. Hogy elkerüljön minden gyanút, jegyzeteket csak titokban készíthetett. 1865-ben-ben Angliába utazott, ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítették. Kiadja a Travels in Central Asia cimű írását, ami a lopva írogatott kis jegyzetei alapján készült. Utazásáról Molla Szádik, egy közép-ázsiai vallástanító társaságában tért haza.
1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. 1871-ben az Akadémia nem lelkesedett a népünknek nem finnugor, hanem jelen esetben török eredetét valló Vámbéry elvei iránt. A kiábrándult tudós ezek után Londonba utazott. Több tudományos társaság, többek között a Royal Geographical Society is tiszteletbeli tagjául választotta. Útirajza is Londonban jelent meg először. A legmagasabb körökben is megfordult, a királyi udvar is nagy szívélyességgel fogadta. 1872-ben Berecz Antallal, Hunfalvy Jánossal és Xántus Jánossal részt vesz a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. 1872-ben megszületett fia, Vámbéry Rusztem. 1876–ban az MTA rendes tagja lett. 1889 és 1890 között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke volt.
Főbb művei:
Dervisruhában Közép-Ázsián át (1864; Bp., 1966; Dunaszerdahely, 2000)
Vándorlásaim és élményeim Perzsiában (Bp., 1867)
A keleti török nyelvekről (Pest, 1869)
A magyar és török-tatár nyelvekbeni szóegyezések (Pest, 1869)
Indiai tündérmesék (Pest, 1870)
Oroszország hatalmi állása Ázsiában (Pest, 1871)
Az iszlám a XIX. században (Lipcse, 1875)
Keleti életképek (Bp., 1876)
A hunok és avarok nemzetisége (Bp., 1881)
A magyarok eredete (Bp., 1882)
A magyarság keletkezése és gyarapodása (Bp., 1895; Dunaszerdahely, 2003)
Küzdelmeim (Bp., 1905; Dunaszerdahely, 2001)
Nyugat kultúrája Keleten (Bp., 1906)
A magyarság bölcsőjénél (Bp., 1914)
Oroszok (Bp., 1915)
Hogyan határoztam el, hogy Európába utazom … (Bp., 1915)
wikipedia
