A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt szívesen lépne stratégiai partnerségre a Kereszténydemokrata Mozgalommal – jelentette ki Mikuláš Dzurinda.

A volt kormányfő a hírügynökségnek nyilatkozva beszélt arról, hogy ideológiailag, valamint a program és az egymásrautaltság szempontjából egyre közelebbinek érzi a két pártot. Dzurinda szerint a jelenlegi politikai helyzetben árnyékkormányok felállítása helyett okosabb dolog arra törekedni, hogy visszaszerezzék a választók bizalmát, és Szlovákia jövőjéről a két párt közösen alakítsa ki vízióját. Az SDKÚ-DS elnöke ma egyetlen pártot sem zárna ki a jövőbeli együttműködésből.

Felvidék Ma, Pátria