A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió programjával alternatívát kiván nyújtani a két éve kormányzó Robert Ficonak. A kritikus hangnemben zajló konferencián elhangzott, hogy két év elteltével teljesen nyilvánvalóvá vált: a jelenlegi kormány nem folytatta az előző kormány reformját, ugyanakkor viszont saját programot sem mutatott fel – jelentette ki a párt vezetője, Mikuláš Dzurinda.

Ellenkezőleg, politikai harcra használta fel a fájdalmat és nehézséget, amelyet magával hoz minden reform a reform viselőivel szemben. Dzurinda szerint az ígéretek ellenére az egyes szociális csoportok között nem csökkentek a különbségek, hanem inkább növekedtek. Szlovákiában a helyzet több területen is rosszabbodot, például az egészségügyben, az igazságügyben, máshol viszont stagnál. „A jelenlegi kormány semmi újat nem adott Szlovákia számára, csak sok beszédet“ – hangsúlyozta a párt vezetője.

Az SDKÚ-DS elnökének nem tetszik az sem, hogy tovább romlott a politikai kultúra és klíma a társadalomban. „A kormánykoalíció behozta a közéletbe a vulgarizmust, a nacionalizmust, az összeférhetetlenséget, a gyűlöletet és sajnos az antiszemitizmust is.

Az SDKÚ-DS új alternatívát és konkrét megoldást kíván a jelenlegi helyzetre. Itt az idő a középréteg és a fiatal családok jelentős támogatására. A program egy nyitott dokumentum, amelyen még dolgozni kívánnak – nyilatkozta Ivan Mikloš. Változás történne a leírható tétel nagyságában, ami 121 ezer korona lenne. Meghosszabbodna az anyasági segély juttatása azon anyák számára, akik már dolgoztak – a jelenlegi 28 hét helyett egy év lenne. Az SDKÚ-DS a lakhatás  és a lakossági szolgáltatás területén is változtatásokat szeretne.

A konferencián több hazai és külföldi vendég is előadást tart, többek között Bokros Lajos, Leszek Balcerowicz és Eugen Jurzyca.

Felvidék Ma, sk