Megkezdődött Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kampányindító rendezvénye. Az “Együtt, tovább!” – jelszavat hordozó 30 napos kampány megnyitóján vendégszónokként részt vett Csáky Pál MKP-elnök is.

Az ünnepélyes kampányindítón László Attila, Kolozs-megyei RMDSZ-elnök és Markó Béla köszöntő beszéde hangott el, amelyben a közönség hangos tetszésnyilvánításával találkozott a következő mondat: “Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi autópályáról többé ne Bukarestben, hanem Erdélyben, erdélyiek döntsenek”.

A romániai magyarság jövőjét csak együtt lehet felépíteni, az elmúlt tizennyolc évben elért vívmányokat nem csupán meg kell őrizni, hanem az úton tovább is kell menni – hívta fel a jelenlévők figyelmét Markó Béla.

Kifejtette, hogy a romániai magyarság a rendszerváltás óta eltelt tizennyolc esztendő alatt sok mindent elért. Példaként említette a magyar helységnévtáblákat, az anyanyelv-használat jogát, a marosvásárhelyi Bolyai gimnázium és más erdélyi iskolák magyar középiskolává válását, valamint az aradi Szabadság-szobor köztérre állítását.

Arra is figyelmeztette ugyanakkor az erdélyi magyarságot, hogy tovább kell lépni a megkezdett úton, egészen addig, amíg a romániai magyarság el nem éri céljait.

Csakhogy a célokat csupán összefogással lehet megvalósítani, csak együtt lehet a “szekeret a kátyúból kiemelni”, a jövőt csak együtt lehet felépíteni, csak így lehet megfelelő módon alakítani a romániai magyarság sorsát. “Egymásra vagyunk utalva” – szögezte le Markó Béla, hangoztatva, hogy például a Székelyföldön leadott vagy le nem adott szavazat Erdély szórványvidékein is hatással lehet az érdekvédelmi szervezet ottani választási esélyeire, és fordítva.

A romániai magyarságnak nem szabad megosztottnak lennie – szögezte le az RMDSZ-elnök. Hitet tett az autonómia ügye mellett is. Tarthatatlannak nevezte, hogy a magyarság helyi közösségeinek a dolgaiban mindig Bukarestben döntenek, legyen szó egy iskolaigazgató kinevezéséről, egy óvoda létrehozásáról, egy helyi bekötőút megépítéséről.

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság keserű tapasztalatairól beszélt, levonva a tanulságokat a romániai magyarok számára. – A család felvidéki ága odafigyel arra, mi történik Romániában, szíve együtt dobog az erdélyi magyar közösséggel – hangoztatta.

Felhívta a figyelmet: egy választás egyben keresztút is, hatalomba segítheti az adott szervezetet, de ott van a visszarendeződés lehetősége is. A választások előtti időszak nem a belső viták időszaka – figyelmeztette a romániai magyarokat Csáky Pál.

Joseph Daul, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője videoüzenetében hangsúlyozta: az RMDSZ jelentős politikai szerepet játszik a romániai politikai életében, hozzájárult ahhoz, hogy az országban megszilárduljon a demokrácia, s hogy Románia integrálódhasson Európába. A szövetség megalakulása óta nyilvánvalóan európai irányultságú, védte az európaiság eszméjét az ellenzékben éppúgy, mint kormánykoalíció tagjaként – tette hozzá. Daul maradéktalan támogatásáról biztosította a szövetséget. Felkérte a romániai magyarokat, hogy szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

A rendezvényen felszólalt több szenátor- és képviselőjelölt, köztük Károlyi Béla, Nadia Comaneci egykori tornászcsillag volt edzője. Az egység fontosságára hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke is.

Az RMDSZ 449 jelöltet indít, közülük 313 képviselői, 136 pedig szenátori szék várományosa.

– Duna TV, Felvidék ma –