Bár Szlovákiában 2006-ban kormányváltás volt, a 2003 végén bevezetett reformok közül ma már népszerű az adóreform és a nyugdíjreform. Az egészségügyi reform kevésbé, ami azzal magyarázható, hogy a második lépését nem sikerült megtenni. A tartós és fenntartható gazdasági növekedéshez reformokra, reformokra és harmadszor is reformokra van szükség – jelentette ki a pénteken rendezett budapesti “pénzügyi csúcstalálkozón” Ivan Mikloš, aki 1998-2006 között Szlovákiában pénzügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként a reformfolyamatot is irányította.

Nem a neoliberális modell és a piac, hanem a pénzügyi szektor válsága látható most, amely hibás pénzügyi döntésekre és a felügyeleti szervek magatartására vezethető vissza – reagált Stumpf István előadására és a jelenlegi pénzügyi válságra Ivan Mikloš.

Bár Szlovákiában 2006-ban kormányváltás volt, a 2003 végén bevezetett reformok közül ma már népszerű az adóreform és a nyugdíjreform. Az egészségügyi reform kevésbé, ami azzal magyarázható, hogy a második lépését nem sikerült megtenni – tette hozzá.

“A Szlovákiában bevezetett átfogó reformok révén megerősítettük a gazdasági szabadságot, több pénzt hagytunk az emberek zsebében, miközben az állami újraelosztás a korábbi 46 százalékról 37 százalékra csökkent” – magyarázta a szlovák expénzügyminiszter.

A bevezetett adóreform, amelynek középpontjában a 19 százalékos egységes adókulcs állt, semleges, egyszerűbb és az adóelkerülésre kevesebb esélyt adott, hiszen átfogta a személyi jövedelemadót, az áfát, a társasági nyereségadót, egységesítette az osztalékadót, az örökösödési adót és az ingatlanátírási illetéket – idézte fel a lépéssorozatot Ivan Mikloš.

A volt szlovák pénzügyminiszter felidézte a 2004. áprilisi népszavazás idejét, amikor a közvéleménykutatások azt jelezték, hogy a lakosság 70 százaléka visszavonná a reformokat. A referendumon a részvételi arány 32 százalékos volt, s a szavazók 90 százaléka a reform ellen szavazott, de az érvényességhez 50 százalékos részvételi arányra lett volna szükség.

Általános egyetértést a reformokról szinte lehetetlen elérni – vonta le a következtetést Ivan Mikloš, aki többször is hangsúlyozva, hogy a gazdasági növekedés tavaly 10,4 százalék volt Szlovákiában, a foglalkoztatási arány pedig közel 64 százalékos.

Hírszerző, MTI