“Amíg én vagyok a kormányfő, sem a nyugdíjkorhatárt nem toljuk ki, sem az egészségügyben nem vezetjük be az illetékfizetést” – reagált Robert Fico a Tudományos Akadémia által kidolgozott vízió egyik kitételére. A napokban elkészült tanulmányt társadalmi vitára bocsátják, első lépésként az államfővel való konzultáció zajlott.

Ivan Gašparovič elmondta, itt most nem koalícióról és ellenzékről van szó, hanem mindannyiunkról, arról, hogy keressük a kiutat a gazdasági növekedés fenntarthatósága érdekében. Szerinte a nagy kihívás az, hogy a globális pénzügyi válság mellett hogyan őrizhető meg a növekedés tempója.

A kormányfővel együtt hangsúlyozták: felelőtlenség ebben a helyzetben az ellenzék részéről kiegyenlített költségvetést követelni. Arra szólítják fel a politikai pártokat és a civil szférát is – vegyenek részt a társadalmi vitában. Fico szerint ugyanis már elmúlt az az idő, amikor az ország jövőjéről négyéves ciklusokban gondolkodtak. Hosszú távú programok kellenek, – jelentette ki – hogy a pénzügyi válság a lehető legkevésbé befolyásolja az ország gazdaságát. A bankszektor annak ellenére, hogy külföldi kézben van, egyelőre stabil, a lakossági betétek biztonságban vannak – erősítette meg a kormányfő.

Felvidék Ma, Pátria, k,sk