Azt ajánlotta Nicolas Sarkozy francia elnök kedden az Európai Unió tagországainak, hogy hozzanak létre állami befektetési alapokat, melyek révén elkerülhetővé válik, hogy a pénzügyi válság miatt bajba került cégek külföldi kézbe kerüljenek.

Az államfő erről az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén beszélt kedden, beszámolva az EU-tagországok múlt heti állam- és kormányfői találkozójának eredményeiről.

Utóbbi megállapításával összhangban, miszerint a válság kezd átgyűrűzni az úgynevezett reálgazdaságba, Sarkozy úgy vélte, az unióban a pénzügyi után most meg kell fontolni egy közös gazdasági válasz kidolgozásának lehetőségét. Megismételte, fontos, hogy az EU egységesen lépjen fel a válság ellen, hiszen így erősebb, de – mint fogalmazott – “az egység nem azt jelenti, hogy minden tagállamban ugyanazt a választ kell adni”.

A múlt heti kormányfői találkozó döntéseivel összhangban leszögezte, hogy szükség van egy nemzetközi csúcstalálkozóra, amely segít új alapokra helyezni a nemzetközi pénzügyi rendszert. Fontosnak tartotta, hogy ebbe a legfejlettebb nyugati államok mellett Oroszországot, valamint Kínát és Indiát is vonják be. Bejelentette, hogy utóbbi kettő meggyőzésére személyesen utazik a térségbe José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel együtt. Meghívná Párizs a nemzetközi csúcsra Dél-Afrikát, Mexikót és Brazíliát is.

Sarkozy azt is bejelentette, hogy a nemzetközi értekezlet előkészítésére egy rendkívüli uniós csúcstalálkozót is össze kíván hívni. Kezdeményezte egyúttal, hogy a pénzügyi válság miatt nemrégiben kivételes jelleggel összehívott euróövezeti állam- és kormányfői találkozót tegyék rendszeressé a jövendő nehézségek megelőzése, illetve mielőbbi hatékony megválaszolása érdekében.

Ez utóbbi felvetést Barroso későbbi sajtótájékoztatójukon enyhítette, leszögezve, hogy az Európai Központi Bank függetlenségét nem érheti csorba. Még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a kormányok tanácsokat adnak a központi banknak – fogalmazott a bizottsági elnök. Barroso Strasbourgban azt is megerősítette, hogy Jacques de Larosiere, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezérigazgatójának vezetésével szakértői csoportot hoznak létre annak megvizsgálására, milyen módon lehet megszüntetni az európai pénzpiaci felügyeleti rendszer széttöredezettségét, és milyen ellenőrző funkciókat lehet megvalósítani európai szinten. A bizottsági elnök ismertette egyúttal a csoport összetételét.

A magyar képviselők közül írásos hozzászólást nyújtott be a vitához Tabajdi Csaba (MSZP). Ebben kiemelte, hogy a tagországok kormányainak óvatosnak kell lenniük, nem szabad kockáztatniuk. “Tartalékolnunk kell, hogy mentőövet tudjunk dobni, meg tudjuk védeni polgárainkat, ha ez szükségessé válik” – húzta alá.

Echo TV