Az IVO társadalomkutató intézet szerint Szlovákiában ismét romlott a demokrácia minősége. A harmadik negyedévre vonatkozó megállapítás abból a felmérésből következik, amelyet a demokratikus intézmények, a jogállam, a független sajtó, a törvényhozás, valamint az emberi és kisebbségi jogok kategóriában végeztek az IVO munkatársai.

A mostani 2,9-es érték az előző negyedévek 2,8-as, illetve 2,6-os értékéhez képest az ötfokozatú skálán visszaesést jelent. Az Európai Unió területén alkalmazott összehasonlítási kritériumok alapján az 1-es érték jelenti az optimális minőséget. Grigorij Mesežnikov, az IVO igazgatója az eredményt azzal magyarázza, hogy 2008 harmadik negyedévében erősödött a konfrontáció a kormánykoalíció és az ellenzék között, fokozódott a politikusok verbális agressziója, és a koalíció egyre inkább a klientizmus felé fordult.

Felvidék Ma, Pátria