Csángó csomag 2008 elnevezéssel indította útjára Lengyel Zoltán marcelházi szervező azt a kezdeményezést, hogy Csángóföldre segélycsomagokat tudjon eljuttatni még ebben az évben. A részletekről többet is megtudhat honlapunkon.


Kinek, hogyan, hova jutnak el a csomagok?
A csomagok főként két faluba: Pusztinába a Szent  István Egyesülethez és Klézsébe a Szeret Klézse Alapítványhoz fognak eljutni, előreláthatólag a Magyar Baptista Szeretetszolgálat segítségével.

Hol lesznek a gyűjtés helyszínei?
• Komárom és környékének református gyülekezetei: Marcelháza, Martos, Kisújfalu, stb.
• FIRESZ (Fiatal Reformátusok Szövetsége) November 29-i Ifjúsági találkozóján, Nagymegyeren.
• SZMCS (Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség) November 28-30. közt megrendezésre kerülő Lelkigyakorlata, Egyházfán.
• Moldvai táncház – 2008. december 5. Komárom, Rév- Magyar Kultúra háza 20:00-tól kezdődő Hárompatak együttes táncháza, ahol Hodorog András klézsei furulyás muzsikál.
• Krisztián virágbolt – Komárom

Mit és milyen formában gyűjtünk?
• Cipősdobozos csomaggyűjtés:
Iskolásoknak és egyedül élő idős embereknek szánjuk a csomagokat.
Iskolás csomagokon fel kell tüntetni: fiú vagy lány, továbbá milyen korosztálynak: 6-10 éveseknek vagy 10-15 éveseknek szánjuk a csomagot. Ezekbe a csomagokba elsősorban iskolai tanszerek, édességek, ruhakiegészítők, játékok, stb. kerüljenek. A csomag összeállításánál gondoljunk arra, hogy olyan dolgokat tegyünk bele, ami segíti a jó irányba való fejlődést, készségeket fejleszt, és segíti a magyar kultúrával való ismerkedést.
Időseknek szánt csomagokon pedig azt a szót kell feltüntetni, hogy “idős”. Ebbe kerülhetnek szintén ruhakiegészítők, használati tárgyak, édesség, saját kezűleg készített dolgok, élelmiszerek, stb.
Nagyon fontos dolog, hogy a csomagokba ne kerüljenek romlandó élelmiszerek, mert lehet 2 hét is, mire a címzetthez kerül. Hogy kinek szánják, azt külön papíron tűzzék a csomaghoz és ne a csomagoláson tüntessék fel!
• Készpénz:
Mindenki annyit adakozik, amennyit akar, vagy amennyit a szívében érez, legyen az 10 vagy 10 000 SKK. A pénzt elsősorban a csomagok eljuttatására használnánk. Másodsorban további csomagok készítésére, élelmiszer-alapanyagok (cukor, liszt, olaj, rizs) és magyar mese DVD-filmek beszerzésére. Akinek nincs ideje csomag összeállítással bíbelődni, az járuljon hozzá ilyen formában, akár kevéssel is. Pénzadományaikat a Pázmaneum Polgári Társulás számlaszámára küldhetik: OTP Banka 5363572/5200 A változó azonosítójel (variabilný symbol): 2008, megjegyzésként a közleménybe (správa pre príjemcu) kérem, írják oda: CSANGO

Meddig tart a gyűjtés?
2008. december 5-én 24:00 kor ér véget a Csángó csomag 2008 elnevezésű gyűjtés a fent említett moldvai táncházban.

További kérdések?
Ha valamilyen szervezet, közösség szeretne még bekapcsolódni a gyűjtésbe, jelezheti az alábbi elérhetőségeken:
Lengyel Zoltán, tel.: +421(0)915-180-056
e-mail: lengyelgood@gmail.com

Felvidék Ma