Elfogadhatatlannak nevezte a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történteket és határozott, egyértelmű vizsgálatot kért Gyurcsány Ferenc Robert Fico szlovák miniszterelnöktől a Visegrádi négyek varsói kormányfői találkozójának szünetében tartott informális beszélgetésükön – közölte a Független Hírügynökség. Gyurcsány szerint Fico azt a választ adta, hogy a vizsgálat megkezdődött és várhatóan hosszú időt vesz igénybe.

A magyar miniszterelnök a találkozóról azt mondta: “vitatkozós beszélgetésünk volt Fico miniszterelnök úrral”. “Az, amit az elmúlt hónapokban, lassan évek óta látni, arról kezd sokakat és lassan engem is meggyőzni, hogy a nacionalizmus már olyan mértékben fertőzi a szlovák politikát, hogy ilyen eseményekre a politika akaratából vagy akaratán kívül sor kerülhet” – fogalmazott a miniszterelnök. Tájékoztatása szerint a szlovák kormányfő azzal érvelt, hogy Magyarországon vannak szélsőséges megnyilvánulások.

Gyurcsány erre azt mondta: míg Magyarországon a kormány az ilyen esetek után folyamatosan nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen a viszonya ezekkel a megnyilvánulásokkal, és szükség esetén elítéli azokat, a szlovák vezetők részéről még soha nem hallottak egyetlen empatikus, megnyugtató mondatot sem. “Azt, hogy rendkívüli módon sajnálnák, ha valakit esetleg magyarsága miatt ért támadás” – hozott példát Gyurcsány.

Hogy szurkolók politikai nézetei vagy véleménye mások számára esetenként sértő, nem jogosít fel és nem adhat igazolást olyan aránytalan, brutális intézkedésre, mint ami a dunaszerdahelyi mérkőzésen történt – fogalmazott Gyurcsány Ferenc a megbeszélés után, újságírók előtt.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: kérte a szlovák miniszterelnököt, hogy adjanak tájékoztatást a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatos vizsgálatról és adják át azokat a felvételeket is, amelyek szerintük igazolták a rendőri beavatkozást, az eddigiek ugyanis nem voltak ilyenek.

A szlovák-magyar viszály a visegrádi négyek és hozzájuk csatlakozott észt, lett és litván miniszterelnök közös sajtóértekezletén is felmerült. Mirek Topolánek cseh miniszterelnök egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a futballhuligánok kérdéséről az illetékes belügyminisztereknek kell tárgyalniuk. Gyurcsány erre reagálva úgy fogalmazott: két ország viszonyában el kell kerülni, hogy politikai vitákat gumibottal oldjanak meg.

A visegrádi négyek szerda délelőtt Varsóban megnyílt kormányfői találkozójának középpontjában a pénzügyi és gazdasági válság, az energia- és klímacsomag és a keleti szomszédságpolitika krdése állt – hangzott el a találkozót követő záró sajtóértekezleten. A találkozón több javaslat is megfogalmazódott: Fico közép-európai fejlesztési bank létrehozását javasolta. Emellett meghívta a jelen lévő miniszterelnököket január 8-án Pozsonyba, az euró szlovákiai bevezetése alkalmából rendezendő ünnepségre.

Népszava online