Fábry Sándor népszerű Showder műsorában szerepelt tegnap Overdose tulajdonosa, a dunaszerdahelyi Mikóczy Zoltán és edzője, valamint a legendás elődjének, Imperiának egykori edzője és lovasa, a magyar lóversenyek nagy öregjei. Overdose sajnos nem volt a stúdió vendége.

Mikóczy Zoltán elmondta, ő szlovák állampolgár, a ló magyarországi versenyistállóhoz tartozik, ezért a pozsonyi lóversenypályán végre neki, a felvidéki magyarnak szólaltatják meg a magyar himnuszt!

Az Inforádió is foglalkozott a csodálatos lóval: A hétvégi Globe III-as besorolású római versenyen elért fölényes győzelmével Overdose bebizonyította, hogy a világ élvonalába tartozik – mondta az InfoRádiónak a ló tulajdonosa. Mikóczy Zoltán hozzátette: a hároméves, mindeddig veretlen csődör a júniusi topversenyekre kerülhet újra csúcsformába.

A római, Globe III-as besorolású verseny nem presztízsértékű, Overdose elsősorban a pénzdíj miatt futott, miután megszületett a döntés, hogy nem indul Hongkongban – mondta az InfoRádiónak a tulajdonosa. Mikóczy Zoltán megjegyezte: a ló edzésben volt, kívánta a versenyzést, és fölényes győzelmével bebizonyította, hogy valóban a világ legjobbjai között a helye.

Overdose tavaszig pihenőt kap, és tulajdonosa reméli, hogy ez alatt tovább erősödik. Első formába hozó, bemelegítő versenye húsvét hétfőn lehet Münchenben. Az első komoly megmérettetés június elején vár rá, akkor futja majd az 1000 métert Ascotban, a három legnagyobb európai sprintverseny egyikén – magyarázta Mikóczy Zoltán.

Tulajdonosa óvatosan nyilatkozik arról, mennyit érhet a hároméves csődör, amely eddig 167 ezer eurót keresett neki. A Globe I-es versenyeket nyerő lovak értéke 5 és 15 millió euró között van. Ha Overdose képes megőrizni veretlenségét, értéke a felső határt súrolhatja – mondta Mikóczy Zoltán.

A csődör, amely tizenegy versenyéből eddig mindegyiket megnyerte, a párizsi Prix de L’Arc de Triomphe-on is elsőként ért a célba, ám a startnál az egyik ló beragadt, ezért a futamot leállították. Ezt azonban a magyar és másik két ló zsokéja nem vette észre. A megismételt versenyt Marchand d’Or nyerte, mert Overdose-t nem indította el a tulajdonosa.

Mikóczy Zoltán kihívta a francia lovat és csapatát egy baden-badeni visszavágóra, ám ők inkább a december közepi, dubaji versenyt javasolták, a magyarok azonban úgy döntöttek, nem utaztatják olyan messzire Overdose-t.

Felvidék Ma, inforadio.hu