Krisztus után 304-ben szenvedett Siracusaban vértanúságot a szentéletű, jótékonykodó Szent Lucia, akinek emléke előtt tisztelgett a római katolikus egyház már az 5. századtól kezdve. Luca napja a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig a tél legrövidebb napja volt, az évszak közepének tartották, munkaszünetes törvénynapként határozták meg.
A siracusai Lúcia igen közel áll a másik szicíliai szent szűzhöz, Ágotához, szenvedéstörténetükben is sok a hasonlóság. Lúcia legendája azzal kezdődik, hogy anyjával, aki már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban, elzarándokolt Ágota cataniai sírjához. Itt anyja meggyógyult, ő pedig álmot látott, melyben Ágota megmutatta neki az igaz utat. Álmából felébredve közölte anyjával, hogy nem megy férjhez pogány vőlegényéhez, mivel van már jegyese: Jézus Krisztus. Ebbe anyja szívesen belegyezett. Kikérte örökrészét is, és azt szétosztotta a szegények között. Elhagyott vőlegénye följelentette a hatóságoknál. Miután nem volt hajlandó megtagadni előttük új hitét, sem föladni szüzességét, a helytartó bordélyba akarta vitetni, de hiába. Lúcia a helytartónak még azt is megmondta, hogy a testét megbecsteleníthetik, de a lelke tiszta marad, mert a megcsúfolást csak a testén tudják elkövetni.
Lúcia teste csoda folytán úgy elnehezült, hogy 50 ökörrel sem tudták a bordélyba vontatni. Ekkor a szokott módon megkínozták: égették, fülébe olvadt ólmot öntöttek, fogait kiverték, forró olajjal, szurokkal öntözték, melleit szétroncsolták, végezetül tőrrel torkon döfték, de addig nem halt meg, míg az utolsó kenetet föl nem adta neki az akkor odaérkező pap.
Lúciát a mártírok pálmáján kívül a nyakából kiálló tőrrel, a lábánál ökörrel ábrázolják. Különleges attribútuma az égő olajmécs és egy szempár: egy tál, benne két szem, vagy két szemet virágzó leveles ágacska. Ennek magyarázata az, hogy a Lúcia név a latin lux „fény, szem, szeme világa, szeme fénye” szóból ered.
Siracusában legutóbb ásatásokat folytattak, és bizonyítékok kerültek napfényre Lúcia személye és vértanúsága mellett. Kiásták ugyanis az évszázadokon át feledésben lévő Lúcia-katakombát, s benne egy kultikus helyet, amely fölé nyolcszög alaprajzú katedrálist építettek. Ez egészen a 17. századig Szent Ágota tiszteletére volt szentelve. Utána a templom összedőlt, és csak most, az ásatások során bukkant elő ismét.
A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők – köztük Dante is – és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők, a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.
Az úgynevezett asszonyi ünnepek közül Luca napja vidékünkön a legjelentősebb. Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Nem is egy történet szól arról, hogy hogyan büntette Luca azokat, akik ezen a napon szőni, fonni, varrni vagy mosni mentek.
Ehhez a naphoz számos hiedelem, szokás kapcsolódik. A praktikák, mágikus eljárások, szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni. Éjfélkor ennek érdekében megpiszkálták a tyúkokat, nagyobb tojáshozamra kívánván őket serkenteni, máshol maguk a gazdaasszonyok mutattak példát „ülésből” a kotlósoknak.
Szokás volt a fiúk „kotyolni” járása. Hajnalban indultak körútjukra az ismerős házakhoz, szalmát vagy fadarabot vivén magukkal, amelyekre rátérdelvén adták elő termékenységvarázsló, mágikus szövegeiket, minden földi jót kívánván a házaiknak a „Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!…” kezdetű szöveg kíséretében. Köszöntőjükért tojás járt cserébe. Luca napja gonoszjáró nap is volt, amikor a bűbájosok, boszorkák megronthatnak embert, állatot, ezért védekezésül be kell zárni előlük minden ablakot, ajtót, sőt még keresztet is rajzoltak az ajtókra. A seprűket is elrejtették előlük. A pénz kiadása is tilos volt és ekkor, kölcsönkérni sem volt ajánlatos.
Jóslásairól is híres volt e nap. Az ekkor készített lucapogácsával jósoltak a jövendő élettárs személyére, e célból készítették a lucacédulákat is. 12 nevet írtak rájuk, egyet mindennap tűzbe vetettek, amelyik karácsonyra megmaradt, az mutatta a jövendőbélit.
A lucakalendárium szerint a karácsonyig eltelt 12 nap időjárásából próbáltak következtetni az egész évire, a lucabúzából pedig a következő év termésére.
Kedvelt szokás volt ekkor a Luca-alakoskodás. Fehér lepelbe öltözve, belisztezett arccal fakanállal, meszelővel ijesztgették a fiúk a lányokat, gyerekeket, majd kikérdezték, imádkoztatták őket. Aki jó volt, almát, diót kapott. Máshol a tyúkokat is megpiszkálták, vagy a háziak arcát „megmeszelték” a kiütések elkerülésére. Volt, ahol asszonyok jártak, egy fehér ruhába öltözött Luca végigjárta a házakat és megkérdezte az ott lakó gyerekeket, hogy tudnak-e imádkozni. Aki nem tudott, annak kijutott Luca félelmetes pálcájából, aki tudott, az pedig nem kapott ajándékot.
A legények tréfából egyes helyeken vagy kicserélték a kapukat, vagy szétszedvén a szekeret fölvitték a tetőre, ahol összerakták ismét bosszantván a ház gazdáját és népét.
A legnevezetesebb hagyomány a lucaszék elkészítése volt, amely a boszorkák fölismerésére szolgált. Luca napjától karácsonyig „dolgoztak rajta”, innen a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke.” Karácsonykor kellett rájuk állni, mert ekkor látták meg a boszorkányokat, akik szarvat hordtak, de azután a széket el kellett égetni. Egyes helyeken mákot kellett az éjféli misére vinni, amit elszórván a rontó szellem fölkapkod, mialatt a nép egérutat nyer. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat. Hazatérvén pedig fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, keresztbe állították a söprűt – mindegyik „hatásos” fegyver az ártani akaró gonosz ellen.
Luca napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét. Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Luca napjától figyelték az időjárást is. A karácsonyig eltelt 12 nap a 12 hónapot jelölte. Luca nap volt a január, az utána következő nap a február és így tovább. Eszerint minden hónap olyan lesz, mint a neki megfelelő nap a tizenkettőből. Ha esik, esős, ha száraz, akkor a hónap is száraznak várható.
Felvidék Ma
