Szlovákiával kell megküzdenie a magyar női kézilabda válogatottnak a jövő évi világbajnoki részvételért – derült ki a vasárnapi, szkopjei sorsoláson. A mérkőzéseket júniusban rendezik, az első találkozón a magyar válogatott idegenben lép pályára.

A párharc győztese kijut a jövő év végi, kínai világbajnokságra. A magyar csapat nyolcadikként végzett a macedóniai Európa-bajnokságon, így nem sikerült kvalifikálnia magát a 2009-es vb-re, oda ugyanis csak az Eb első öt válogatottja nyert automatikus indulási jogot.

Kiss István, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta: örül a párosításnak, szerinte meglehet a továbbjutás, igaz nem szabad lebecsülni a szlovák válogatottat sem. A kvalifikáció kötelező és ezt a feladatot meg kell oldania a magyar válogatottnak – tette hozzá az elnök. Kiss István szerint a két szövetség között nagyon jó a kapcsolat és reméli, hogy sportszerű körülmények között tudják majd lejátszani a két mérkőzést, utalva ezzel az utóbbi időben tapasztalható hűvös magyar-szlovák viszonyra.

2009-es világbajnoki selejtezők:
Szlovákia – Magyarország
Svédország – Montenegró
Szerbia – Németország
Horvátország – Franciaország
Fehéroroszország – Románia
Macedónia – Ausztria
Portugália – Dánia
Ukrajna – Hollandia

FH