Új Demokrácia néven alakít pártot Tibor Mikus. A független képviselő a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt színeiben jutott a parlamentbe.

Az új politikai párt immár a hetedik olyan tömörülés lesz, amelynek alapítói között HZDS-ből távozott politikust találunk. Milan Urbáni, a Néppárt alelnöke szerint a történelem már eddig is bebizonyította, hogy akik így alapítottak pártot, nem jártak sikerrel. “Várni kell” – nyilatkozta a párt megalapítása hírének nyilvánosságra hozatala után. “Az idő mindent megmutat. Viszont egyáltalán nem vélem úgy, hogy a HZDS-nek a konkurens pártja lenne” – válaszolta Urbáni a TASR kérdésére.

Rastislav Tóth politológus viszont lát esélyt arra, hogy Mikuš pártja felvegye a harcot a HZDS-szel, hiszen alaposan megcsappant  szimpatizánsainak a száma. Tóth tehát esélyesnek tartja az új pártot, de úgy véli, tudni kell jól megszólítani a választókat. Ha a pártban megfelelő, bizalmat élvező személyek kapnak helyt és a nyilvánosság figyelmét is fel tudják magukra hívni, akkor Tóth szerint az új párt megpróbálhatja megszólítani azokat a választókat, akik eddig nem döntötték el, hogy az urnákhoz járulnak-e vagy sem.

A sajtótájékoztatójára már holnap, február 24-én kerül sor, amikor a pártalapító bejelenti az új párt megalakulását.

Felvidék Ma, Pátria, sk