Az uniós intézmények napirendjén a legfontosabb helyet változatlanul a válság foglalja el: a héten a tagállamok pénzügyminiszterei találkoznak, akik már a tavaszi Európai Tanács ülését, valamint az áprilisi G20-as csúcsot készítik elő.

 

Az EP képviselők eheti plenárisukon a válság kérdései mellett a bővítésről, a csökkentett áfa-kulcs alkalmazhatóságáról, valamint az európai menekültügyről is tárgyalnak.

Tanács

Az uniós országok pénzügyminiszterei kedden (2009. március 10.) megvizsgálják a Jacques de Larosière nevével fémjelzett szakértői csoport válsággal kapcsolatos tanácsait. A gazdasági és politikai szakértőkből álló csoport új intézmények létrehozásával és a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerének kiépítésével előzné meg a mostanihoz hasonló válságok kialakulását. A tárcavezetők a Bizottság korábban ismertetett gazdaságélénkítő tervéről is tárgyalnak. A bizottsági javaslat szerint a 2008-as költségvetés fel nem használt összegeiből a közösség 5 milliárd eurót különítene el energiapolitikai és csúcstechnológiás beruházások megvalósítására valamint a gazdaság élénkítésére, a tagállamok azonban egyelőre megosztottak a kérdésben.

A mostani ülés célja az is, hogy világosan megfogalmazásra kerüljön unió álláspontja a válsággal kapcsolatban még az áprilisi G20, valamint az azt megelőző március 14-i G20 országok pénzügyminisztereinek találkozója előtt.

A tárcavezetők az adóparadicsomokról, valamint a csökkentett áfa-kulcs lehetséges kiterjesztéséről is egyeztetnek – ezzel kapcsolatosan valószínűleg politikai megállapodásra jutnak a politikusok. Az EP februárban (elsöprő többséggel) támogatásáról biztosította a az Európai Bizottság Kovács László adóügyi biztos által előterjesztett javaslatát a kedvezményes áfa-kulcsok használatának kiterjesztéséről. Amennyiben a pénzügyminiszterek is áldásukat adják a kezdeményezésre, úgy hosszas viták után a közeljövőben lehetővé válhat a csökkentett áfa-kulcs használata a nagy élőmunka igényű és helyileg nyújtott szolgáltatásoknál – többek között az éttermi szolgáltatásoknál, vagy a fodrászatnál.

A pénzügyminiszterek uniós szintű találkozója előtt egy nappal (2009. március 9.) – a szokásoknak megfelelően – az eurót használó tagállamok (eurócsoport) pénzügyminiszterei külön tanácskoznak, ahol a válság eurózónán belüli hatásairól tárgyalnak.

Európai Parlament

Az EP eheti plenárisán szintén kiemelt helyen szerepel a válság. A képviselők szerdán (2009. március 11.) vitatják meg és szavaznak a Bizottság gazdaságélénkítő tervéről, valamint – még a március 19-20-i csúcs előtt – határozatban ismertetik az Európai Parlament álláspontját ezzel kapcsolatban.

A képviselők szintén szerdán vitáznak és szavaznak a tagjelölt államok – Horvátország, Macedónia (FYROM) és Törökország – felkészültségét vizsgáló jelentésekről. Vélhetően kiemelt figyelmet kap majd a Horvátországról szóló jelentés, miután múlt héten Jelko Kacin szlovén EP-képviselő egy kiegészítést javasolt a dokumentumhoz, mely szerint az EP támogatja a Bizottság azon javaslatát, melyben egy független közvetítő csoport felállítását szorgalmazza a két volt jugoszláv ország közötti határvita mielőbbi megoldása érdekében.

A képviselők a héten még a teherautók úthasználati díjáról, a roaming szabályozásról, az európai menekültügyi rendszerről valamint az uniós dokumentumok jobb hozzáférhetőségéről egyeztetnek.

Európai Bizottság

A testület keddre a közlekedési szektor jövőjének megvitatására hívott össze egy konferenciát Brüsszelbe, pénteken pedig legfrissebb jelentését ismerteti az illegális drogokkal kapcsolatban.

EUvonal