Továbbra is nagy népszerűségnek örvend Dunaszerdahelyen a 2007 áprilisában bevezetett PRO DSZ kártya. A városi hivatal az idén már több mint 2500 darabot adott ki, de 3500-ra érkezett igénylés, ezek feldolgozása még folyamatban van. Várhatóan lesznek majd újabb igénylők is, hiszen tavaly négyezer PRO DSZ-kártyatulajdonost jegyzett a városi hivatal.

 

A jelentős előnyöket nyújtó, ingyenesen igényelhető kártya bevezetésével a városi önkormányzat a dunaszerdahelyiek életét kívánja segíteni – tájékoztatott Petheő Attila, a városi hivatal szóvivője. Kedvezményesen válthatók jegyek a műjégpályára, a termálparkba, a művelődési központ színházi előadásaira, és jutányos árú parkolókártya vásárolható a gépjárművek meghatározott helyen történő parkolására a parkolóhelyeket bérlő szövetkezettől. De nemcsak a lakosoknak hasznos a kártya, hanem a városnak is, hiszen a tapasztalatok szerint jelentősen javult a helyi adók és illetékek befizetése.
Kártyát azonban csak az kap, aki állandó lakhellyel rendelkezik Dunaszerdahelyen, betöltötte a tizennyolcadik életévét és nincs semmilyen tartozása a várossal szemben. Ide tartozik a városi bérlakások bérlőinek lakbértérítése és az is, hogy az igényelhet kártyát, aki ellen nem indult eljárás kihágás jogcímen az építészeti, illetve az úttörvény értelmében.
A kártya kérelmezésekor csak ki kell tölteni a szükséges formanyomtatványt a városházán. Amennyiben minden rendben van, akkor a PRO DSZ kártya elkészüléséről az érintettek írásban kapnak értesítést. Eddig még egyetlen kártya kérvényezőt sem utasítottak vissza. PRO DSZ kártya csak a kiadási évben érvényes, a belépőjegyek esetében legkésőbb a következő év január 15-ig. Így minden év elején ismét kérvényezni kell a kártya kiadását. Ennek ellenére évente 500 darabbal nő a kártyatulajdonosok száma.

Felvidék Ma, sk