Mikuláš Dzurinda szerint a kormány által hozott döntés igazolta, hogy teljesen értelmetlen a széles nyomtávú vasútnak az egész országon keresztül történő megépítése.

 

“A szlovák vasúti társaság kocsijaival nincs mit szállítani, s mi erre meg ide engedjük az orosz vagonokat. Mekkora támogatást kell majd nyújtani ahhoz, hogy a Cargo megéljen” – elégedetlenkedett az Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt elnöke. Miután a kormány a két vasúti társaságnak több mint 230 millió eurós visszatérítendő támogatást hagyott jóvá, Dzurinda szerint ezzel elismerte azt az óriási tévedését is, hogy visszautasította a külföldi stratégiai befektetőt.

Az SZDKÚ alelnökének, Ivan Miklošnak a vállalkozókat érintő ideiglenes járulékcsökkentés sem tetszik. Helyes irányba tett lépésnek tartja ugyan, de véleménye szerint nem elégséges. A roncsdíjról is lesújtó a véleménye. “A roncsdíj bevezetése az államnak hozzávetőleg egymilliárd koronájába kerül majd, és közben ez a költséges intézkedés nem segít a szlovák gazdaságnak, nem javít a foglalkoztatottságon, sem a létező munkahelyek, sem az esetlegesen keletkező munkahelyek szempontjából” – vélekedik Ivan Mikloš. A volt pénzügyminiszter azzal igyekszik alátámasztani állítását, hogy a Szlovákiában gyártott személygépkocsik 98 százaléka exportra kerül, s ha valakinek, akkor legfeljebb Csehországnak segítünk a roncsdíj bevezetésével, mivel az ott gyártott autók fogynak nálunk leginkább.

Felvidék Ma, Pátria, kj