Büntetőeljárást indítottak egy zsolnai férfi ellen, aki Vágtapolcán felgyújtotta az egykori magyar nádor, Wesselényi Ferenc feleségének, Bosnyák Zsófiának csaknem 400 éves koporsóját.
A 31 éves férfi látogatás ürügyével kérte el a vágtapolcai római katolikus templom kulcsát, majd kihúzta a koporsót az utcára, és lángra lobbantotta. A hatóságok halottgyalázás miatt indítottak eljárást a férfi ellen: ezért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki Szlovákiában.

Jana Balogová rendőrségi szóvivő szerint a férfit még a helyszínen letartóztatták. Tette elkövetésének oka egyelőre ismeretlen. A szóvivő szerint ugyanakkor a férfi beismerte tettét. “Az elkövetés oka hatósági vizsgálat tárgya” – jegyezte meg Balogová.

Bosnyák Zsófia Wesselényi Ferenc magyar nádor rendkívül vallásos felesége volt, halála után földi maradványait a sztrecsnói (sztrecsényi) vártemplomban helyezték el. Mumifikált holttestét 1689-ben, 45 évvel halála után vitték át a vágtapolcai templomba.

Felvidék Ma, Múlt-kor