Alig ért végett az elnökválasztás második fordulója, a Központi Választó Bizottság esküjével elstartoltak az európai parlamenti választások. Szlovákia 13 képviselőt delegálhat az Európai Unió legfelsőbb törvényhozó testületébe, az Európai Parlamentbe (EP). A választásokra pontosan két hónap múlva, június 6-án kerül sor.
Ma Robert Fico kormányfő jelenlétében, 17 párt képviselője tette le a képviselői esküt.
A sorsolás alapján, a tizenhét képviselő közül az elnök Andrej Trnovec, a Szlovák Néppárt képviselője, alelnöke pedig Dagmar Skačanová, a Polgári-Liberális Liga képviselője lett. Lívia Škultétyová, a szlovák Belügyminisztérium dolgozója maradt a választóbizottság jegyzőkönyvvezetője. A tizenhét képviselő közül hiányzott a Misszió 21, Keresztény Szolidaritás Mozgalom küldöttje, mert a Szlovák Kormányhivatal munkatársai nem hívták meg az eskütételre. A bizottság jegyzőkönyvvezetője szerint, a hivatalos jelentkezésüket nem kapták meg határidőben. Ivan Šimko, a Misszió 21 párt elnöke szerint ez így nem igaz. A jelentkezésüket a meghatározott határidőben elküldték a kormányhivatalba, még múlt hét csütörtökén. „A mi képviselőnk a KVB testületébe Mikuláš Žemlička, Eperjesről. Amennyiben tényleg nem kapták meg a jelentkezésünket, reklamálni fogjuk a postán” – mondta Šimko.
A képviselők száma az idén csökkent 13 főre. 2004-ben még 14 képviselői helyért folyt a versengés. Csak emlékeztetőül, 2004-ben a lakosság 16, 96 százaléka járult az urnákhoz. A pártok szerint, 3 – 3 képviselői helyett nyert az SDKÚ-DS, a ĽS-HZDS, a Smer Szociáldemokrata Párt és a KDH. Két képviselői hely jutott az MKP-nak.
Az Európai Parlamentben Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád képviselt bennünket az elmúlt öt év alatt. Jelenleg közülük csak Bauer Edit található az MKP jelölőlistáján, az első helyen.
A képviselők létszámának csökkentésére az Európai Unió taglétszámának bővülése miatt került sor.
Az EP választás a szlovák adófizetőknek várhatóan 7, 5 millió eurójába fog kerülni.

Felvidék Ma, ddg