Robert Fico szlovák kormányfő a mai prágai EU-USA csúcsról üzent Szlovákiába. Üzenetében élesen kritizálta a sajtót és Iveta Radičovát is. Fico megkérdőjelezte a közvetlen elnökválasztás szükségességét, amelynek nem látja sok értelmét.
A szlovák kormányfő szerint Szlovákia megmutatta az egész világnak, hogy problémamentesen tudja lebonyolítani a választásokat. Megköszönte a választóknak, hogy a stabilitást választották Radičová helyett. Annak a véleményének adott hangot Fico, hogy amennyiben az ellenzék jelöltje nyerte volna meg a választásokat, az olyan lett volna, mint az apolitikus, aki a válságtanácsban ugrál és kapkod. Viszont, ha a választók Radičovát szavazták volna meg, akkor elismerte volna az akaratukat.

A szlovák miniszterelnök élesen bírálta a hazai sajtót is. “Amit a választások kapcsán műveltek, az szemben áll Szlovákia nemzeti és állami érdekeivel” – nyilatkozta. Fico szerint a szlovák sajtó végig az általa is támogatott Gašparovič ellen folytatott kampányt.
Hétfőre rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze, amelyen többek között a sajtó szerepéről foglal majd állást.
Felvidék Ma, atos