(Videóval!) Megkezdődött a köztársaságielnök-jelöltek végső küzdelme az elnöki posztért. Ki lesz a harmadik köztársasági elnök, akit a polgárok maguk választanak? Több mint 4, 29 millió ember, az ország 5 919 választó körzetében dönthet arról, ki költözik be a pozsonyi Grassalkovich-palotába, hogy öt évre Szlovákia első embere legyen. Frissítve: 00:52 (A nem hivatalos végeredmény)

A két személy egyike Ivan Gašparovič, a jelenlegi köztársasági elnök, a 67 éves egyetemi tanár, pozsonyi lakos. A másik Iveta Radičová, 52 éves szociológus, dunaújfalusi (Nová Dedinka) lakos. Gašparovičot a Smer-SD és a SNS, a koalíció két pártja támogatja, Radičovát az ellenzék, az SDKÚ-DS, MKP és a KDH jelölte az elnöki posztra.


00:52
5919
választókörzet adatai:
Ivan Gašparovič: 1 234 787 szavazat
Iveta Radičová: 988 808 szavazat
Választási részvétel:51,67 %

22:40
Iveta Radičová választási központjába érkezett több MKP politikus is. Csáky Pál és Bugár Béla is a helyszínen van. Az MKP elnöke a választási központban újságíróknak elmondta, hogy az államfőválasztás második fordulójában nagyobb számban mentek el a magyar választók szavazni és 90 %-os többségük Iveta Radičovát választotta. A magyar kártya előhúzása Csáky szerint összekovácsolta a magyarokat.
Bugár Béla speciális ajándékot vitt a City Hotel Bratislavába Radičová asszonynak.

22:25
Újabb számadatok. Ivan Gašparovič átvette a vezetést. 17 választási körzet adatainak összeszámolása után az eredmény a következő: 1135 szavazat Gašparovičé 725 Radičováé.

22:20
Az első két választási körzetben vezet Iveta Radičová.

22:00
Bezárultak a szavazóhelyiségek. Kezdődik a számolás és a várakozás. Előreláthatólag nagyobb választási kedv jellemzi majd a második fordulót. Az eredményekből majd kitűnik. Frissítse portálunkat az aktuális információkért.

21:40
A két elnökjelölt már az eredményekre vár, és a kampánystábokon gyülekeznek a támogatók serege is. Szokás szerint, a választás éjszakáját mindkét jelölt virrasztással tölti.
Ivan Gašparovič a Bazin (Pezinok) melletti Limbach község Limbach szállodájában várja a két párt elnökét, és a kiválasztott rajongók hadát.
Iveta Radicová is a szokott helyen éjszakázik. Pozsonyban a City Hotel Bratislava egyik szalonjában rendezte be főhadiszállását. A vendégei már gyülekeznek. Ott van az SDKÚ-DS elnöke Mikuláš Dzurinda, a párt vezetőségének több tagja, de olyan illusztris vendégek is, mint Balázs Keresztelő János, ferences rendi szerzetes. Ján Budaj, az 1989. novemberi események főszervezője és szónoka. További jeles szlovákiai személyiségek, írók, színészek, stb. Odavárják a két támogató parlamenti párt, a KDH és az MKP elnökét és elnökségi tagjait is.
Várhatóan, a két főszereplőre és vendégeire nem vár hosszú virrasztás. A Központi Választási Bizottság elnökének előrejelzése szerint, a nem hivatalos eredmények éjfél és félegy körül várható.
Mi is megpróbálunk velük virrasztani, hogy Önöket időben tájékoztatni tudjuk.


20:15
A rendőrség nem talált semmilyen, törvénytelenségre utaló jelet, bizonyítékot azzal kapcsolatban, hogy a kelet-szlovákiai Varannó (Vranov nad Topľou) Csemernyík választó körzetében, – a részben romák lakta városrészben – szavazatokat vásároltak volna.

20:00
Az első várható választási eredményre kb. egy órát kell majd várni, amelyet az ismert közvélemény-kutató intézetek a választóhelyiségeknél szondáznak, és közvetlen a zárás után feldolgozva nyilvánosságra hoznak.
A részvétellel kapcsolatban már léteznek előrejelzések. E szerint, az első fordulóban elért 43, 6 százalékos részvételt a második fordulóban résztvevő szavazóknak 3 – 6 %-kal kellene túllépni. Kíváncsian várjuk, milyen pontossággal teljesülnek ezek az előrejelzések.
A nagy kérdés viszont marad: Ivan Gašparovič, vagy Iveta Radičová lesz-e a nap hőse?

19:00
Csemernyíkben valószínűleg szavazatvásárlás történt.

A Varannói Körzeti Választóbizottság megállapította, hogy Varannócsemernyík (Vranov-Čemerné) városrészében, az ottani közösségi és tanácsadó központban valószínűleg megvásárolják a roma választók szavazatait.
Marcela Pčolinská, a körzeti választóbizottság elnöke elmondta, hogy a romatelep kerítésein plakátok lógnak, amelyeket a mai nap folyamán raktak ki, azzal a felirattal, hogy: „Mindnyájan Gašparovič elnököt választjuk 14.00 órakor. Gyülekező a pékségben.”
Éppen itt, a pékség épületében található a roma közösségi központ, ahol délután ettek-ittak az odaérkező romák. A mintegy 60-70 roma választópolgár mulatozását egy helyi képviselő, Alfonz Kaliáš állta – mondta Pčolinská. Amikor számon kérte, hogy mit akar ez jelenteni, azt felelte a saját vendégeit akkor vendégeli meg, amikor neki tetszik. A választóbizottság elnökétől származó információk szerint azonnal értesítették a rendőrséget, hogy ellenőrizzék a dolgot. A körzeti választóbizottság azután küldte ki a tagjait Čemernébe ellenőrzésre, miután értesültek arról, hogy ott törvényellenes módon kicserélik a szavazólapokat.
Ezeket az információk az SDKÚ-DS aktivistáihoz is eljutottak, az SDKÚ-DS eperjesi kerületi irodájának igazgatója Ján Vysocký szerint a szavazólapokkal való visszaélés oly módon történik, hogy az első szavazó üres borítékot dob az urnába, a kitöltetlen szavazólapot kiviszi a szavazóhelyiségből. Azt azután az ún. koordinátor kitölti, odaadja a másik választónak, aki azután azt dobja az urnába, a bent kapott kitöltetlen szavazócédulát pedig kiviszi, amelyért a koordinátortól 3 eurót kap. Ezek után került sor a mulatozásra a roma közösségi és tanácsadó központban. Vysocký szerint ez nehezen bizonyítható, ezért még fontolgatják, hogy az ügyet hivatalosan jelentik-e a Körzeti Választóbizottságnak.


18:45
A NATO csúcsértekezletről hazaérkező Ivan Gašparovič sietve igyekezett leadni voksát a pozsonyi szavazóhelyiségben feleségével és két unokájával együtt. A jelenlegi államfő szerint a választásra jogosultak 40 %-a fog az urnákhoz érkezni.

17:45

Az első fordulóval szemben jóval nagyobb választói kedvet jelentenek a déli járások körzeteiből. A délutáni órákban már kétszer annyian adták le szavazataikat, mint kéthete. Az első pozitív hírek a Rimaszombati és a Nagykürtösi járás magyar nemzetiségű falvaiból érkeznek. Van ahol már 60 % fölé emelkedett a jegyzékben szereplő polgárok leadott voksai. A politikai elemzők szerint, a magyar nemzetiségű választók aktívabb részvétele döntő lehet a két jelölt szereplését illetően.

16.30

Nógrág központjában Losoncon is nyugodt légkörben zajlik a választás. 26 választókörzetben lehet leadni a voksokat. A választási bizottság tagjai szerint valószinűleg a választási részvétel nem lesz nagyobb, mint negyven százalék.

16:20
„A második forduló felénél már több panasz érkezett, mint az egész első fordulóban,” – nyilatkozta Katarína Tóthová, a Központ Választó Bizottság (KVB) alelnöke. „Nyilván nem minden panasznak lesz alapja, de úgy néz ki, hogy két esetet komolyan kell vennünk. Az egyik egy pecsét nélkül kiállított választási igazolvány. Lényegében minden rendben van rajta, csak a pecsét hiányzik, amelyet akár szándékosnak is lehetne venni, mert ezzel megakadályozták, hogy az illető éljen a választási jogával. A másik eset egy regionális napilappal kapcsolatos kampánycsend-sértés. Várjuk, hogy a telefonon jelzett panaszok írásban is megérkezzenek a KVB címére, a panasz jogosságát igazoló dokumentumokkal. Csak azután tudunk velük érdemben foglalkozni.” – A két esetről részleteket nem volt hajlandó elárulni a képviselő asszony. „Meg kell várni a hivatalos állásfoglalást mindkét üggyel kapcsolatban,” – egészítette ki az esetekkel kapcsolatos véleményét Dušan Dugáček, a bizottság elnöke.
Az egyik körzet listájára újra felvettek „holt lelket”, annak ellenére, hogy az elhalálozást még a választások első fordulójának megkezdése előtt bejelentette az elhunyt öccse. Az első forduló alatt a hivatalban újra jelezte a hibát, ennek ellenére az elhunyt személyt nem törölték a listáról. A felháborodott hozzátartozó ezután tett panaszt a Központi Választási Bizottságnál. Ez az eset nem befolyásolja a választások kimenetelét, de bosszantó pontatlanság, amiért a körzeti tanács a hibás. Ezzel kapcsolatban már elment a figyelmeztető levél a tanácsra,- pontosította a panasz orvoslásának módját Pavla Minárik, a bizottság KDS-es (a Szlovák Konzervatív Demokraták) tagja.
A Központi Választó Bizottság tagjaitól származó információ szerint a második fordulóban szavazók részvételi aránya hasonló, vagy kis mértékben nagyobb lehet, mint az első fordulóban szavazó polgárok létszáma. A választási eredményekkel kapcsolatban Dušan Dugáček elmondta, hogy hamarabb kész lehet, mint az első forduló összesítése, várhatóan éjjel félegy körül. A választóhelyiségek megközelíthetőségével kapcsolatban az elnök azt nyilatkozta, hogy több helyen az emeleti szavazóhelyiséget a földszintre vitték, ott ahol ezt nem lehetett megoldani, ott a bejáratnál mozgó urnákkal várják a mozgáskorlátozott állampolgárokat.


16:00
Valószínűleg Rimaszombatban megsértették a választási kampánycsendet, ugyanis az egyik választóhelyiség bejárata elé valaki az SNS plakátját helyezte el. A választási bizottság jegyzőkönyvezte és eltávolította a plakátot.

13:45
Iveta Radičová államfőjelölt is leadta szavazatát. A választások után elemezni kívánja majd kampánystábjával a választásokat. Sok minden bántotta őt a 2. forduló kampányában. Főleg, hogy hazug állításokkal próbálták meg lejáratni Szlovákia választói előtt. Ugyancsak veszélyesnek ítélte az ún. „magyar-kártya” előhúzását is. A legközelebibb hozzátartozóival figyeli majd a választásokat, de mivel édesapja betegsége miatt nem lehet jelen, így őt telefonon értesíti majd az eredményekről.

13:35
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke is szavazott Pozsonyban. Derűs hangulatban nyilatkozott az újságíróknak, akiknek elmondta, hogy egyéb kötelességei mellett a délutánt fiával tölti és majd utána ül össze pártja munkatársaival, hogy figyeljék a választási eredményeket. Az új államfőnek éjjel szeretné tolmácsolni gondolatait.

13:30
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezére Zsolnán adta le szavazatát feleségével együtt. Elmondása szerint mikor a Magas-Tátra felett repült és a csodálatos időjárás gyönyörű kilátást kölcsönzött a repülőgép utasainak. Amikor a Lomnici-csúcs felett járt, ezt mondta a kormánykoalíció második legerősebb pártjának vezére: Istenem, add, hogy a szlovák ész győzedelmeskedjen!
A választásokon való részvételre azt mondta, hogy 50 %-os részvételt jósol.

12:55
Csáky Pál, az MKP elnöke is leadta voksát Pozsonyban. Újságíróknak elmondta, hogy ahogyan két héttel ezelőtt is ünnepelt (akkor töltötte be 53. születésnapját – szerk.) most is ünnepel, hiszen egyik lányának a héten volt a születésnapja. Az újságíróknak azt mondta, hogy az új államfőnek azt kívánja, hogy Szlovákia minden állampolgárának köztársasági elnöke legyen.
Az MKP elnöke véleménye szerint a második forduló kampánya durvább volt és az a jelenlegi államfőnek köszönhetően. Úgy fogalmazoztt, hogy sokakat elkeserített ahogyan alantos módon kampányoltak a kormánypártok. Csáky Pál feleségével együtt adta le voksát. Legfiatalabb lányuk is az elsőválasztókhoz tartozik.

11:25
A kassai roma lakótelepen a Luník IX-en a köztársaságielnök-választás második fordulója előtt a romák kenyeret és gyümölcsöt kaptak azért, hogy elmenjenek választani. „Úgy vélem, hogy most többen mennek el szavazni, mert már volt itt is valamiféle kampány. Radičová és Gašparovič a múlt héten szerdán különféle ajándékokat küldött, almát, dzsúszt, fonott kalácsot, azért, hogy az itteniek elmenjenek választanak. Virslit is küldtek, meg kenyeret, gyümölcsöt és ehhez hasonlókat“ – nyilatkozta a Sita hírügynökségnek az egyik választókörzet elnöke Milan Horvát, hozzátéve, hogy a „szponzor-adományokat“ a helyi képviselők osztották szét az itteni romák között.
„Pénzt senki sem ígért a választáson való részvételért, legalábbis nem tudok róla“ – válaszolta arra a kérdésre, hogy igaz-e az, hogy aki elmegy szavazni, az három eurót kap. Még azok a romák sem tudtak erről, akikkel hírügynökség munkatársai találkoztak.

„Az első órákban több mint százan járultak az urnákhoz, holott az első fordulóban csak ötvenkilencen szavaztak“ – mondta Stanislav Takáč a lakótelep egyik választókörzetének az elnöke. A választások egyelőre problémamentesen zajlanak.
Az első fordulóban két órával a választás megkezdése után senki sem adta le a voksát – kivéve a választási bizottság tagjait. Az első fordulóban a 3091 szavazásra jogosultból 59 adták le szavazatukat, így a részvétel csak 1,908 százalékos volt.
A Luník IX lakótelepen hatezren élnek. A választási jegyzékben viszont csak 3091 név szerepel.

11:20
A KDH elnöke, Pavol Hrušovský szerint szoros eredmény várható a második fordulóban a két jelölt között Szeretné, ha 80-90 %-os részvétellel zajlana a második forduló, de reálisnak scak 50 %-ot lát. Erről Nyitrán beszélt, ahol feleségével együtt leadta voksát.

10:44
Egyenlőre semmilyen komolyabb incidens nem történt a választásokon. A kellemes tavaszi idő sokakat buzdíthat a részvételre, de lehet, hogy csak a késő délutáni, esti órákban, hiszen sokak a kertben tevékenykednek. A Kassai Luník IX. romatelepen egyenlőre gyér az érdeklődés, habár a hét elején mindkét jelölt élelmiszereket osztogatott és buzdította a romákat a részvételre.

8:45
Bauer Edit, az Európai Parlament képviselője szerint a választási jog azon fontos lehetőségek közé tartozik, melyet nem szabadna feladni vagy elfecsérelni.
“Úgy gondolom, becsületbeli kötelesség részt vennünk a szavazáson. Mindazoknak, akik szerint Szlovákiában egy olyan államfőre van szükség, aki nem csak a törvényeket védi, hanem az országot demokratikusabb útra vezetheti, tiszta szívből tudom ajánlani, menjen el ma választani” – mondta Bauer Edit.

8:00
A választó helyiségek – két község kivételével (Harminca, Kožuchove) – 7:00 órakor nyitottak ki. A két említett községben – kihasználva a lehetőséget – már hat órakor fogadták az első választókat. Választani csak ma lehet, este 22:00 óráig.
Ugyanaz a szabály vonatkozik a második fordulóra, mint az elsőre. A körzetünkben található szavazóhelyiséget keressük fel a személyi igazolványunkkal, vagy útlevelünkkel. A szavazólapon a két jelölt előtt levő kis négyzetbe X – jelet teszünk. Tilos egyéb jelet alkalmaznunk. A megjelölt szavazólapot borítékba tesszük, és elhagyva a szavazófülkét, a borítékot a helyiség közepén elhelyezett urnába dobjuk. Választásra a 18. életévüket betöltött állampolgárok jogosultak. Ma tehát azok is, akik a két forduló között lettek 18 évesek.
A választások eredményét a Szlovák Statisztikai Hivatal dolgozza fel, az 5 919 körzetekből beérkezett összesített jegyzőkönyvek alapján.
Az eredmények alakulását figyelemmel kísérhetjük az elektromos médiákban (TA3, STV1), vagy a www.volby.sk honlapon.
A hivatalos eredményhirdetésre, várhatóan vasárnap délelőtt 10:00 órakor kerül sor a televízió (STV1, TA3) nyilvánossága előtt.

Felvidék Ma, ddg, atos, sk,