A Rákóczi Szövetség a Kárpát-medence valamennyi országában, magyar nyelven történelmet oktató tanárok számára, idén 12. alkalommal rendezi meg nyári történelemtanár táborát.

A tábor időpontja: 2009. július 20-25.

Helyszín: Mátrafüred

Téma:
Az 1989-es rendszerváltás a közép-európai országokban

Jelentkezési határidő: 2009. június 19. péntek

A rendezvény reményeink szerint nagyban elősegítheti a 20 évvel ezelőtt lezajlott, napjainkra is nagy hatást gyakorló politikai események értelmezését és alaposabb megismerését. Ennek érdekében igyekszünk olyan történészeket, közéleti személyiségeket meghívni a térségből, akik szakértői, illetve részesei voltak az eseményeknek.
A tábor további célja, hogy a különböző országrészekből érkező történelem szakos tanárok megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok oktatási rendszerét, színvonalát, és arra is lehetőséget kíván biztosítani, hogy szoros szakmai kapcsolatok alakuljanak ki közöttük. A tábor résztvevőinek a szakmai programok, előadások mellett lehetőségük lesz kulturális programokon való részvételre, továbbá a tervek között szerepel egy közös történelmi kirándulás megszervezése is.

A tábor költségeit (szállás, ellátás, programok) a Rákóczi Szövetség felvállalja a sikerrel pályázó történelemtanárok számára.

A jelentkezés feltételei:
– a kitöltött jelentkezési lap beküldése a megadott jelentkezési határidőig
– aktív általános, vagy középiskolai történelem tanári státusz a Kárpát-medence bármely magyar tanítási nyelvű iskolájában

A jelentkezési lapokat e-mail-en a csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu címre, vagy az éjjel-nappal működő 0036-1-212-88-91-es faxszámra, illetve postai úton a Rákóczi Szövetség, 1255 Budapest, Pf. 23. címre kérjük megküldeni.
A további részletekről 2009. június 19. után értesítjük a jelentkezőket.
(Jelentkezési lap letölthető ITT)

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájának elérhetőségein, illetve a tábor szervezőjétől, Csáky Csongortól kérhető a +3670/240 56 22-es telefonszámon, vagy a csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu e-mail címen.

Budapest, 2009. május 4-én

Dr. Halzl József és
Dr. Ugron Gáspár Gábor,
a Rákóczi Szövetség elnöke illetve főtitkára