2009. június 6-án európai parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. A Magyar Koalíció Pártja 3-as számú képviselőjelöltje Lancz Attila, aki már eddig is gazdag brüsszeli tapasztalatokkal rendelkezik:

“1976. február 28-án születtem Vágsellyén. A családi gyökerek azonban a Mátyusföld legészakibb magyar községéhez, Nagymácsédhoz kötnek. Tizennyolc éves koromig Vágsellyén laktam, alapiskolai tanulmányaimat is itt végeztem.

A gimnáziumi tanulmányaimat Galántán abszolváltam, egy jó hangulatú, igényes tanári gárdával rendelkező gimnáziumban. Kezdetektől fogva a társadalomtudományok érdekeltek, bár egy kiemelt szintű matematikai oktatásban részesülő osztályba kerültem. Ennek eredményeként, a tantárgy iránt tanúsított alapvető érdektelenségem ellenére ma már hihetetlennek tűnő matematikai ismeretekkel rendelkeztem a második évfolyam végén. Természetesen minden viszonylagos. A gimnáziumi éveim ennek ellenére elsősorban a történelem, a társadalomtudományi szemináriumok, a közélet és a néptánc körül forogtak.

A galántai gimnáziumban kialakult társadalomtudományi érdeklődésemnek megfelelően a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytattam tanulmányaimat, ahol 2001-ben szereztem jogi diplomát. Az egyetemen elsősorban az államtudományi, jogelméleti, közjogi tárgyak érdekeltek. Diplomamunkámat nemzetközi jogi tárgyú témából írtam. Budapest mély és kellemes nyomokat hagyott bennem, felnőttként itt szocializálódtam. A kisvárosi lét mellett megismerhettem a (nagy)világvárosi lét előnyeit és árnyoldalait.

Első munkahelyemen, a budapesti Oktatási Minisztérium egyik intézményében, a Határon Túli és Felsőoktatás Fejlesztési Programirodában egy évig a révkomáromi magyar nyelvű egyetem alapjainak lerakásánál működtem közre jogászként. Az Oktatási Minisztérium az egyetem létrehozásánál a teljes körű anyagi háttéren kívül a szakmai és logisztikai koordinációt is biztosította.

Ezt követően csaknem fél évig jogász szakfordítóként, egyéni vállalkozóként kerestem kenyerem. Erre az időszakra tehető, amikor magánéleti és szakmai szempontból fokozatosan “visszazsilipeltem” magam a szülőföldemre.

(Az alábbi szórólap kattintással nagyítható)

2001-től vagyok tagja az MKP-nak, 2004-től pedig a (Via Nova-)ICS-nek. Az ifjúsági csoport jegyzésében havi rendszerességgel megjelenő Minority Report c. angol nyelvű hírlevél egyszemélyes szerkesztőgárdájaként a külföldi döntéshozók számára igyekszem betekintést nyújtani a szlovákiai magyar közösség társadalmi és politikai életébe, abból a célból, hogy a rólunk kialakított véleményük megformálásánál a mi látásmódunkat is ismerjék.

2001-től részt veszek a párt külügyi bizottsága munkájában, többször képviseltem az MKP-t ifjúsági vonalon. 2003 elejétől egy évig képviselői asszisztenseként dolgoztam Pozsonyban. 2004 szeptemberétől az MKP európai parlamenti képviseletén dolgozom, ugyancsak képviselői asszisztensként. A négy és fél év alatt az európai tárgyú elméleti ismeretek mellé a napi munkán alapuló gyakorlati tapasztalatot is szereztem, nem kevés operatív, szervezési tapasztalattal kiegészítve. Angolul jól, németül tárgyalóképes szinten beszélek és franciául sem “adnak el”.

Lancz Attila weboldala az alábbi képre kattintva érhető el.