Állítólag a magyar gyermekeket is tárt karokkal várják Ján Mikolaj oktatási miniszternél. Bár a tárca azt állítja, hogy a nemzetközi gyermeknap alkalmából, június elsejére tervezett akcióra magyar iskolásokat is meghívtak, a hivatalos sajtóközleményben mégsem tettek róluk említést. A minisztérium a hétfőre tervezett gyermeknapon „megengedi”, hogy a diákok irányítsák az oktatási tárcát. Viszont az attraktív tisztségeket csak szlovák nebulók tölthetik be. A minisztérium sajtóosztálya által kiadott közlemény szerint ukrán tannyelvű oktatási intézmény is kapott meghívót, valamint egy roma alapiskolás is Vágújhelyről. A tárca cáfolja, hogy a magyarokat szántszándékkal hagyták volna ki.
„Az előkészületek során magyar tanítási nyelvű iskolát is megszólítottunk. A kiszemelt intézmény azonban nem vehet részt, mert diákjai akkor erdei iskolában tartózkodnak. A rendezvényt szervező Iuventa megszólított egy további magyar oktatási intézményt is, de az még nem erősítette meg, hogy elfogadja-e a meghívást. Ezért nem szerepelt magyar kisebbségi iskola a listán” – védekezik a minisztérium szóvivője, Dana Španková.
Fibi Sándor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviseletében elítéli Mikolajék eljárását. „Nem tudom elképzelni, hogy a miniszter miért nem hív meg ilyen akcióra tanulókat a regionális oktatási intézményekből is” – jegyezte meg.
A minisztérium állítólag a kilencedikesek országos tudásfelmérésén, a Tesztelés 9-en legjobb eredményeket elérő alapiskolák vezetőire bízta, kiket küldenek a „nyílt” gyermeknapra. A kiválasztott diákok kipróbálhatják az államtitkári, a főosztályvezetői és a miniszteri tanácsadói széket is, viszont a miniszterit nem. A legmagasabb tisztséget Mikolaj egyetlenegy napra sem engedi át senkinek, még a nebulóknak se: a gyerekek ünnepnapján is csak ő lehet a tárca első embere.

Felvidék Ma, jag