Az úgynevezett túlárazott emblémák ügyében kiderült, hogy Igor Štefanov írta alá a megrendeléseket és a számlákat is. Mint ismert, az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium többmillió koronát fizetett ki a Ján Slota nemzeti párti vezérhez közel álló Zamedia cégnek olyan emblémákért, amelyekért más vállalatok legfeljebb százezer koronát kértek volna.

A Marian Janušek vesztét okozó faliújságos tenderben az utód,  Igor Štefanov nem is olyan jelentéktelen hivatalnok, mint ahogy azt eddig be akarta állítani – írja a Sme. Az új tárcavezető közvetlenül felelős a milliós számlákért, amelyek révén a minisztérium az adófizetők pénzével tömte meg a Slota-féle Zamediát. A tárca négy, viszonylag egszerű logóért nyolc és fél millió koronát fizetett ki.
Mindezt alátámasztják azok a számlák, amelyeket az információs törvény alapján a tárca küldött el a Fair Paly Szövetségnek. Štefanov kézjegye szerepel a megrendeléseken és a számlákon egyaránt. Azt is lehetővé tette, hogy az árak „ismeretlen okokból” megemelkedjenek.
Gyanús az egész számlázás. A Zamedia nagyon gyorsan, három nappal a logók megrendelése után küldte el a számlákat a minisztériumnak, két hónappal később azonban ugyanazokért a szolgáltatásokért teljesen új számlákat állított ki – ám azokon már megduplázott ár szerepelt. A tárca az eredeti számlákat semmissé nyilvántotta.
Az enyhén szólva furcsa „áremelésnek” az volt az oka, hogy az eredeti számlákon „darabra számolták” az emblémákat, viszont az újakon már annak alapján szabták meg az árat, hogy a Zamedia „kreatív reklámmágusai” hány órát fordítottak egy-egy logó kifundálására.
Szakemberek szerint az újonnan megállapított árból az következik, hogy egy egyszerű embléma fölött a cég „kreatív” alkalmazottja 50 napon át napi 12 órát ült. Az azonban nem ismert, hogy az eredeti számla alapján miért tartott volna ez csak három napig. A faliújságon meghirdetett ominózus pályázat szerint „egy óra gondolkodásért” mintegy 100 eurót, tehát háromezer koronát kértek a „reklámszakemberek”.

A Sme megkereste Igor Štefanov minisztert is, ám az nem válaszolt a számlákkal kapcsolatos kérdésekre. Robert Fico kormányfő is hallgat. A miniszterelnök korábban azt állította, hogy a tenderbotrányért egyedül a menesztett Marian Janušek viseli a politikai felelősséget. Bár a faliújságos tendert felbontották, a Slotához közeli cégeknek eddig átutalt 12 millió eurót az államnak kell visszajuttatnia a költségvetésbe.

Felvidék Ma, jag