Kedden, 13.00 órától kezdődik a Szlovák Nemzeti Tanács 39. ülése. Napirendi pontjai között szerepel a Különleges Bíróság működésének törvénymódosítása, átalakulása a Különleges Ügyek Törvényszéke, miután az Alkotmánybíróság jelenlegi formájában törvényen kívül helyezte.
A kormány és az ellenzék – az intézmény megmentése érdekében – elképzelése új törvényi formát öltött, kíváncsiak vagyunk, mennyire nyeri el a parlamenti többség szimpátiáját? A képviselőkre az igazságügyi miniszter is számít. Szeretné, ha rábólintanának újabb törvényjavaslatára, amelyik a bírák és az ülnökök jogi helyzetével foglalkozik. Štefan Harabin új elképzelése a bírói hatáskört nem csak kiszélesítené, de jelentősen megerősítené. Pont ez nem tetszik a legnagyobb kormánypártnak, a Smer képviselőinek. Robert Fico is kezd félni ettől a módosítástól, mert túl nagy hatalmat adna a Legfelsőbb Bíróság elnökének a kezébe. Ez akkor lenne veszélyes, ha egy párt kezében maradna az igazságügyi reszort, és a legfelsőbb bírói szék. Jelen esetben ez a helyzet állna elő, a Mečiar vezette néppárt jutna Szlovákiában a legmagasabb ítészi hatalomhoz. Naiv ésszel elképzelni sem lehet, milyen romboló hatással volna a „tátrai tigrisből lett szobacicára.” A Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségéért Štefan Hrabin is ringbe száll, és nagy esélye van, hogy megválasszák. Június 22-én bekövetkezhet a szlovák igazságszolgáltatás fekete napja. Akkor lesz a legfelsőbb bíróválasztás következő fordulója.

A parlament keddi, 39. ülésére vár az a három törvényjavaslat is, amit Ivan Gašparovič, régi-új köztársasági elnök visszaküldött újratárgyalásra. Ezek, a Büntetőtörvénykönyv módosítása, a vadásztársaságok működésére vonatkozó és a községek illetve a körzeti hivatalok (VÚC) vagyonáról szóló törvényi módosítások. A honatyák a törvényeket vagy megváltoztatják, – az elnök által jelzett és kifogásolt paragrafusokban, – vagy módosítás nélkül újra rábólintanak, és így kerülnek kihirdetésre a Törvénytárban, amely ezáltal hatályba lép.
A parlament először ül össze olyan összeállításban, hogy az MKP-ból kivált pártütők a független képviselők közé ülnek.

Felvidék Ma, ddg