Döbbenetes (és szellemiségében Ceausescu kisebbségpolitikájára hajazó módszerű), hogy ezután a magyar orvos az ugyancsak magyar páciensével akkor is csak szlovákul beszélhet, ha ezt egyikük sem akarja vagy kívánja.
Ugyanígy szürreális, hogy egy művészeti rendezvény konferansziéjának akkor is muszáj szlovákul is eldarálnia poénos vagy bölcselkedő mondatait, ha erre semmiféle igény nincs, mivel a nézőközönség színmagyar. Vagy, hogy minden emléktábla szövegéhez minisztériumi láttamozás kell.
„A törvény ahelyett, hogy a nyelvek használói közötti egyenlőséget erősítené, a kisebbségi nyelvet használókat többletkötelezettségekkel terheli és szankciókkal fenyegeti. A nyelvhasználatot nem csupán a gyakorlati szempontok által megkívánt mértékben, hanem ideológiai alapon, a mindennapi élet megannyi területén, elsősorban a nyilvános és hivatalos érintkezések számos vonatkozásában, szükségtelenül korlátozza. Ezzel aránytalanul és indokolatlanul beleavatkozik az emberek magánéletébe, és korlátozza a Szlovákiában élő magyarok és más kisebbségek jogait” – tartalmazza a minap elfogadott pozsonyi nyelvtörvényre reagáló négypárti nyilatkozat.
A teljes országházi paletta – színkülönbségeken felülemelkedő – egységét a fenti jogszabály nyílt magyarellenessége hozta létre. Khomeini, valamint a szaúdi és tálib rezsim vallási rendőrsége mintájára a pozsonyi hatóságok ezentúl „nyelvrendőrségként” is üzemelnek. Razziáznak, büntetnek, ha valaki hanyagul őrködik az államnyelv szentségén. Ironikus, de ezzel a fáziskésésben lévő hivatalos szlováktudat mai „etnikai fundamentalista” túllihegői a legrosszabb magyar nacionalista hagyományokat kopírozzák. Vajon miért is?
„Én soha, de soha a magyar Szent Korona alatt más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart, elismerni nem fogok” – mondta Kossuth Lajos. Rövidlátó felfogásával megásta a nemzeti függetlenség és a polgári forradalom sírját. A Habsburgok pontosan a soviniszta magyar nemzetiségpolitika folyományaként tudták ellenünk hangolni a kisebbségeket 1848-ban. Politikusaink a szabadságharc kudarcából sem tanultak. A kiegyezés által létrehozott dualizmus Magyarországán az asszimiláció volt a rendezőelv. Így a történelmi Magyarország nemzetiségi lakói csak névmagyarosítás, jogilag önkéntes – de nyilvánvalóan egzisztenciális okoktól motivált – identitásfeladás révén lehettek egyenrangúak a többségi köznéppel, illetve a hagyományos nemesi középosztállyal. Föderatív autonómián alapuló ország helyett központosított struktúrákat igyekeztek fenntartani. E politikának is része volt abban, hogy Trianon nyomán az ország területének kétharmadát elvesztette.
Szomszédjaink is létrehozták a maguk főáramú – csőlátású, etnikai alapú, beolvasztásra törő – államnacionalizmusát. A modern tömegdemokráciák korában erkölcsileg tarthatatlan a cselekedeteit revánsra – száz-százötven év sérelmeinek megtorlására – alapozó nemzetiségpolitika. A gyakorlatban mégis űzik.
Az unió pedig nagyjából ugyanazt csinálja, mint annak idején a Népszövetségként elkeresztelt sóhivatal. Rosszallóan dünnyög, halkan korhol, lagymatagon békítget – vagy még azt se. Pedig Európa ultrái vigyázó szemüket Pozsonyra vetik. Ha ez, ami ott van, belefér, akkor nyilván máshol és másokkal is jöhet ugyanez – gondolhatják. Bevándorlókkal, vallási kisebbségekkel. Kinek melyik nem szimpatikus. Magyarországon a szlovák nyelvcenzúra a Jobbikot erősíti. Egyrészt gyújtóst biztosít az etnikai demagógia tüzének. Amellett nekik is biztatást jelent hasonló, csak más célpontú diszkriminációk jogi konstrukcióba csomagolására.
Ugyanakkor abból, hogy a nemzettudat-túltengésben leledző szlovák csúcsvezetés nyugodtan megteheti, amit tesz, nem kapunk választ rá, hogy pontosan miért is teszi. Szlovákia gazdasági éltanuló, a régió irigyelt bezzegországa. Akkor mi végre? Pont emiatt. Csak mostanában tanulgatjuk, milyen iszonyú áldozattal jár a szociális juttatások, ellátórendszerek megkurtítása, a költségvetés szerkezeti felülvizsgálata. A feszültségeket levezetendő, Szlovákiában a szociális demagógia pótlékaként jelentkezett a nemzeti demagógia. Ha kevesebb a jóléti kenyér, adjunk több nacionalista cirkuszt! – ez a szlovák politika receptje. A szlovákság fiatal nemzet, önálló állami létét tekintve gyerekcipőben jár. Ha az unió nem emeli fel hangját és veti latba tekintélyét, Szlovákia akár „fiatalkorú bűnözővé” is válhat. Ami neki és a kisebbségi magyaroknak egyaránt véres zsákutca lenne. Mert ahol pogromvirágok sarjadnak, ott a gazdasági prosperitás termése elrohad.
Felvidék Ma, Papp László Tamás
