Mikuláš Dzurinda szerint a három szlovák ellenzéki pártnak össze kellene fognia, hogy a jövő évi parlamenti választásokon közös erővel fordulatot érjenek el a szlovák politikában.

Egyre inkább úgy érzem, hogy össze kellene fognunk, ahogy azt tettük Vladimír Mečiar idejében, meg kellene kísérelni a fordulatot. Nem választási koalícióról beszélek, de politikailag közel vagyunk egymáshoz. Mindhárman tagjai vagyunk az Európai Néppártnak és ugyanazokat az értékeket valljuk. A választókat külön-külön kellene megszólítanunk, de azután természetesen egyesíteni kellene erőinket.
Dzurinda elutasította azt a véleményt, hogy az MKP-vel való együttműködés ártana pártjának. “Ne csináljunk a magyarokból valamiféle őrült kísérteteket. Még mindig ennyire maradiak lennénk? Én öntudatos, büszke szlovák vagyok. Láttam, mi mindenre vagyunk képesek. Láttam, emlékszem, hogy legyőztük Budapestet az utóbbi húsz év legnehezebb diplomáciai csatájában. Bősön kívül a külhoni magyarokról szóló törvény ügyében is” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Dzurinda a bős-nagymarosi vízmű problémája, s az Országgyűlés által 2001-ben elfogadott a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényre utalt.Pozsony a Fidesz-kormány idején hozott törvényt élesen bírálta, és csak különféle megkötésekkel, korlátozásokkal volt hajlandó megtűrni a szlovákiai magyarok esetében.

Felvidék Ma, sme.sk, VZS