Szent István napján a köztelevízió nézői élőben követhetik az m1 csatornán az állami és egyházi ünnep eseményeit, így a Kossuth téri zászlófelvonást (8.30), a honvédtiszti eskütételt a Hősök teréről (10.00), a Szent Jobb körmenetet (16.55) és a tűzijátékot (20.55).
A nemzeti ünnep kommentátora, Nagy György elmondta: hosszú ideig ez lesz az utolsó zászlófelvonás a Kossuth téren, hiszen a tervezett mélygarázs-építés miatt október 23-án már a budai Várban, a Sándor-palota előtt vonják fel a köztársaság lobogóját. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a Kossuth tér ad helyet a Kenyérfesztiválnak, a Lovas Díszegység ezért nem a Parlament előtt, hanem a Hősök terén, a tisztavatáson tart bemutatót.

Az államalapító király életéről rövid etűdöket is készített az ünnepi alkalomra a Magyar Televízió, amelyeket a déli órákban és kora délután vetít az m1. Szintén a nemzeti főadó tűzi műsorára az István gyerekkoráról szóló, Az a szép fényes nap című Szabó Magda-regény adaptációját (21.35) Koncz Gáborral, Kovács Titusszal, Sinkovits Imrével és Bujtor Istvánnal a főbb szerepekben. Irodalmi adaptációt vetít az m2 is a nemzeti ünnep estéjén: a Bródy Sándor regénye alapján készült A nap lovagja a Habsburg-Magyarország korába kalauzolja el a nézőt Mácsai Pállal a főszerepben (22.00).
Az m2 augusztus 20-án vetíti le az István, a király tavalyi jubileumi díszelőadásának filmváltozatát (17.10). A Társulat tagjai hónapokon át versenyeztek a rockopera főszerepeiért; a Szikora János rendezte előadást tavaly mutatták be a Papp László Budapest Sportarénában. Kora délután a produkció kulisszatitkairól az Így készült az István, a király című werkfilmet láthatják az m2 nézői (14.15).

A tűzijáték előtt különkiadással jelentkezik az Önök kérték az m1-en (20.10). A rendhagyó adásba ezúttal a nemzeti ünnepekhez és hagyományokhoz kötődő műsorszámokat válogattak a szerkesztők, például a Hazám, hazám című áriát a Bánk Bánból vagy részletet Kodály Háry Jánosából. A tavalyihoz hasonlóan az idén is zenei koreográfiával készül a tűzijáték, amelyet 20.55-től élőben közvetít az m1. A tűzijáték látványelemei Czomba Imre zeneszerző kompozíciója tűnnek fel Budapest egén este kilenctől; a fináléban Miklósa Erika és az ifjú tenor, Fekete Attila duettje hangzik el a Lánchíd pesti hídfőjénél és természetesen a Magyar Televízióban is.

Páneurópai piknik

Az m1 augusztus 19-én, szerdán 16-tól 18 óráig élőben közvetíti a Páneurópai piknik huszadik évfordulóján tartott ünnepi rendezvényt Sopronpusztáról. Az emlékparkban Angela Merkel német kancellár jelenlétében felavatják Melocco Miklós Áttörés című szoborkompozícióját, a békedemonstrációra emlékezve ünnepi beszédet mond többek között Sólyom László köztársasági elnök, Carl Bildt svéd külügyminiszter és Tőkés László. A Fertőrákosi Barlangszínházban rendezett Európa Koncertet pedig este, felvételről sugározza a köztelevízió. Az ünnep alkalmából fellépnek a weimari zeneakadémia növendékei, előadásukat Szokolay Sándor ősbemutatója követi. A műsorban közreműködik a Győri Filharmonikus Zenekar és a határnyitás huszadik évfordulójára alakult nemzetközi kórus.

mtv.hu, Felvidék Ma