A tavalyi iskolaévben a szlovák állami felsőoktatási intézményeknek több mint 5100, míg a magánkézben lévőknek közel 13500 külföldi hallgatójuk volt, derült ki a most nyilvánosságra hozott adatokból és jelentésből. Ez többek közt megállapítja, hogy az alacsony külföldi hallgatói létszám a hazai egyetemek és főiskolák nem megfelelő színvonalával magyarázható.
A legnagyobb szlovák felsőoktatási intézményben, a pozsonyi Comenius Egyetemen a tavalyi iskolaévben 1160 külföldi, nappali tagozatos diák tanult, ők is az első és a második évfolyamon, míg levelező tagozatra 160 külföldi járt. Így összesen 1520 nem szlovák állampolgár látogatta a pozsonyi egyetemet, akik a világ 80 országából érkeztek, összesítette az adatokat az aktuálne.sk számára Ján Pekár, tanulmányi rektorhelyettes.

A pozsonyin kívül a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemet választja előszeretettel több külföldi, ők is elsősorban az orvosi kart. Leonard Siegfried, az orvosi kar dékánja információi szerint a tavalyi iskolaévben több mint 250 külföldi hallgatójuk volt, és azt szeretnék, ha a 2009/2010-es tanévben ez a szám további száz érdeklődővel nőne.
A Zsolnai Egyetem külföldi hallgatóinak száma Michal Pokorný rektorhelyettes adatai szerint 140, akik főleg cseh állampolgárok, de vannak hallgatóik Lengyelországból, Németországból és Portugáliából is.

Felvidék Ma, aktuálne.sk