A pozsonyi IVO közvélemény-kutató intézet július elején készített felmérése értelmében Szlovákia lakosságának 89 százalékát foglalkoztatja a munkanélküliség kérdése, leginkább az MKP választóit, ez olvasható ki a most közzétett eredményekből.
Szlovákia lakosainak többségét a munkanélküliség mértékének növekedése, a háztartások anyagi helyzetének alakulása aggasztja.
Az egyes pártok szimpatizánsai szerinti vizsgálat azt mutatja, hogy a megkérdezettek közül az MKP-ra szavazók mindannyian aggodalmukat fejezték ki. A KDH, SNS és HZDS szavazói aggódnak legkevésbé. Összesen a lakosság 89%-a tartja aggályosnak a munkanélküliséget, 9 százaléka úgy válaszolt, hogy nem aggódik, további két százalék pedig nem tudott választ adni a kérdésre.
Az elmúlt év végétől növekszik a munkanélküliek száma, júniusban az elmúlt 3 és fél év rekordját érte el, 11,81%-os volt Szlovákiában a munkanélküliség mértéke.
Zora Bútorová, az IVO kutatója elmondta, hogy leginkább a képzetlen, kétkezi munkások érzékelik a bizonytalanságot. A munkanélküliség emelkedésének oka, hogy több hazai vállalt korlátozta termelését, tevékenységét a gazdasági krízis miatt, és a statisztikai adatokat rontják azok is, akik külföldön veszítették el munkahelyüket, és haza jöttek.
A kutatók összesen 1017 szlovákiai felnőtt lakost kérdeztek meg.

Pravda, Felvidék Ma, pog