Nem kér bocsánatot Szlovákia, amiért kitiltotta a magyar államfőt az országból – ezt a Külügyminisztériumba idézett szlovák nagykövet közölte Balázs Péter külügyminiszterrel hétfői, több mint egyórás tárgyalása után. Peter Weiss a korábbi érveket ismételte. Azt mondta: a kormány azért nem engedte be Sólyom Lászlót Szlovákiába, mert „elviselhetetlenül felerősítette volna” a szlovák-magyar ellentéteket.

A hátsó ajtón, az újságírókat kikerülve vitték be a Külügyminisztérium épületébe a szlovák nagykövetet. Peter Weiss több mint egy órán át tárgyalt Balázs Péterrel. A diplomata a megbeszélés után már egyértelművé tette, hogy Szlovákia nem kér bocsánatot, amiért nemkívánatos személynek nyilvánította a magyar államfőt, és megtagadta tőle a belépést. Sólyom László magánemberként vett volna részt a révkomáromi Szent István-szobor avatásán múlt pénteken.

Peter Weiss hol azzal indokolta a kitiltást, hogy elviselhetetlenül felerősítette volna a szlovák-magyar ellentéteket Szlovákiában, hol biztonsági kockázatokról beszélt. Egyszer azt sérelmezte, hogy szlovák politikusok nem mondhattak beszédet a szoboravatón, másszor pedig azt, hogy a Sólyom-látogatást nem készítették megfelelően elő. Arra a kérdésre viszont igennel válaszolt, hogy a magyar államfő két hónapja megemlítette-e neki a tervezett látogatást.

Kettős mérce

A nagykövet elmondta: szerinte le kellene zárni ezt a dossziét, és új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban. Weiss megjegyezte: két év múlva Magyarország átveszi az Európai Unió soros elnökségét, ezért szerinte óvatosan kellene politizálnia.

A SME szlovákiai napilap jegyzetében leszögezi: Pozsony kettős mércével mér, hiszen a cseh kormányfő hasonló körülmények közepette járt Pozsonyban, 2007 novemberében. Akkor Mirek Topolánek nem találkozott szlovák állami vezetőkkel, a szlovák hatóságok mégsem tiltakoztak látogatása ellen.

Felvidék Ma, mno