Úgy tűnik, a szlovák politikai pártok és a józanul gondolkodó politikusoknak is felnyílik előbb vagy utóbb a szemük, és belátják, hogy a Robert Kaliňák vezette rendőrség diktatórikus rendőrállammá fejleszti Szlovákiát.
A Demokratikus Baloldal Pártja a szentmihályfalvai rendőri fellépés kivizsgálása mellett a dunaszerdahelyi rendőrattakot is számon kéri a belügyi tárca vezetőjén.
A parlamenten kívüli szlovák párt belső ellenőrzést követel a belügytől a múlt hétvégi rendőri fellépés kapcsán, amikor Szentmihályfalván a Szlovák Testvériség tüntetését verte szét a rendőrség. Bár nem volt engedélyezett a megmozdulás, a rendőrség mégis nagy erővel lépett fel a tüntetők ellen és több helyi lakos beszámolója szerint brutálisan bántak az elfogott tüntetőkkel. Egyes hírek szerint válogatás nélkül több tüntetőt is elvertek.

A Demokratikus Baloldal Pártja szerint a titkosszolgálatnak minden lehetősége megvan arra, hogy megelőzze a szélsőségesek demonstrációját és kellő időben fellépjenek ellenük.

Érdekes, hogy a szlovák párt kérdőre vonja a belügyminisztériumot a dunaszerdahelyi rendőrattak ügyében is, amikor 2008. november 1-jén a DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen indokolatlanul a hazai szurkolókra támadtak a rendőri egységek. A parlamenten kívüli párt megjegyzi, hogy nem a szentmihályfalvai eset volt az, amikor a rendőrség brutálisan fellépett, hanem még a dunaszerdahelyi esetet sem vizsgálták még ki, és mind a mai napig nem tették közzé a belügyminisztérium szerint meglévő videófelvételeket.

Az utóbbi időben már a második eset, hogy szlovák politikusok vagy politikai pártok kritizálják a rendőrséget brutális fellépésük miatt. Mindannyian a dunaszerdahelyi esetet is eltúlzottnak ítélik meg és indokolatlannak.

Valóban, lassan egy év elteltével sem kerültek elő az állítólagos videófelvételek, amelyek a szlovák rendőrség igazát bizonyítanák! Ennek egészen egyszerű oka lehet, ugyanis minden bizonnyal nincs ilyen felvétel birtokában a Kaliňák vezette rendőrség.

Hogy mi lesz a belügyminiszter sorsa? Robert Fico biztosan nem engedi el maga mellől hűséges testőrét, akivel a szlovák kormány erejét demonstrálhatja és egyes pártoknak is jól jön, ha a rendőrök rendet tesznek a magyarok között vagy más ország szurkolói között. Ja és néha pár szlovákot is lehet ütni, de csakis olyanokat, akik a kormányt szidják!

Felvidék Ma, Karaffa Attila