Több mint ezeregyszáz éve megérkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok. Hét törzsről szól a krónika, de valójában lehetett az akár húsz is. A szláv törzsek egy orrhosszal előztek meg minket a térségben. Az itt élő gyér lakosság között voltak szlávok, germánok, rómaiak és főként a rokonaink, az avarok. Az idők folyamán – a betelepülőkből és az itt talált néptöredékekből – összeállt a magyar nemzet. A szlovák történelem is hasonlóan alakult. Ezeregyszáz év alatt, a Kárpát-medencébe betódult cseh, morva, lengyel, szlovén, horvát, szorb, pszeudohuszita, német, ruszin, ukrán nép lassan nemzetté vált, irodalmi nyelvet teremtett magának. Mindez a „rettenetes magyar elnyomás alatt” történt az államvezetés orra előtt.
Ugyanebben az időben az angolok megfosztották állami létüktől, nyelvüktől a welsieket, a skótokat és az íreket. Olyan sikeresek voltak, hogy a már 1936 óta önálló Írország lakosainak csak tíz százaléka beszéli tisztességesen saját ősi nyelvét. A skótok és a welsiek sem jártak jobban. A „nagy francia forradalom” (szabadság–testvériség–egyenlőség) „feltalálta” az addig ismeretlen államformát, a nemzetállamot. Akkoriban és még sokáig a gallok kisebbségben voltak Franciaország területén. A németek, korzikaiak, baszkok, oxitánok, normannok, olaszok, bretonok meg a többiek a lakosság több mint felét tették ki. Ez nem zavarta a forradalmi kormányt, sőt „javítani” akart a helyzeten, akár erőszakkal is. Betiltotta az összes nem francia nyelvű iskolát, s ennek véres következményei lettek.
Fico úr, Slota úr! Ha ezt mi csináltuk volna önökkel, joguk lenne a panaszra. De mi ezt nem tettük önökkel. Az első világháború előtti néhány évtizedben történtek ugyan szánalmas kísérletek a kormány részéről a lassan öntudatosodó és a pánszlávizmusnak bedőlő vékony szlovák vezetőréteg elnyomására, mindez azonban eltörpült Csehszlovákia, majd az önálló Szlovákia vad, tűzzel-vassal véghezvitt magyarellenes intézkedései mellett. A „magyar elnyomás” mítosza Trianon óta állandó fejlődésben van.
A magyar–szlovák együttélés történetének szégyenteljes meghamisítása mellett még más is van a magyargyűlöletből élő szlovák szélsőségesek rovásán:
1. A magyarok által lakott területek bekebelezése 1918-ban, ami minden nemzetközi, emberi és közösségi joggal ellentétes.
2. A Beneš-dekrétumok még ma is élnek, szerves részét alkotják a szlovák (és cseh) alkotmánynak. Ez a „jogszabály” a magyarok jogfosztásának az eszköze volt. És az még ma is.
3. A kierőszakolt lakosságcserének a magyarok voltak a vesztesei.
4. Körülbelül negyvenezer magyar embertelen körülmények közötti áttelepítése a Szudéta-vidékre.
5. Gyilkosságok, amelyek messze felülmúlják a híres – az egész világon szétkürtölt – magyar csendőrsortűz áldozatainak számát.
6. Vajon hány magyar iskolát zártak be 1919-óta? Össze tudják még számolni?
7. Vajon hány hektár földet és más ingatlant raboltak el a magyaroktól?
8. Az évszázadok alatt számtalan szlovák nemzetiségű püspöke, sőt hercegprímása volt a magyar katolikus egyháznak. De hány magyar származású püspökük van ma a szlovákiai magyaroknak? Ha nem tudják, elárulom: egy sem!
A mi királyaink az önök királyai is voltak. A Szent Korona alatt önöknek ugyanolyan jogok jártak, mint bárkinek a Kárpát-medencében. Csak ne próbáljanak mai jogokat követelni a hűbéri társadalom idejére, mert azok igencsak egyformák voltak egész Európában. Ha mi jobbágyok voltunk, önök is azok voltak, ha mi szabadok voltunk, önök is szabadok voltak. Ha a földesuraik keményen bántak magukkal, mivelünk sem különbül. Panaszra tehát nincs okuk.
Szlovákiai útjaim alkalmával számtalan ellenséges megnyilvánulással találkoztam, ami erősen gondolkodóba ejtett. Ugyanis addigi tapasztalataim alapján ezeket érthetetlennek találtam.
Nekünk talán csak a szovjetekkel és a románokkal szemben van ellenséges érzületünk, de az soha sem nyilvánul meg az egyéni érintkezés szintjén. Voltak munkatársaim mindkét népből, de eszünkbe sem jutott szóban vagy magatartásban kifejezni egymás iránti ellenszenvünket. Észak-Szlovákiában viszont az ellenséges magatartás napirenden volt. Pedig a szlovák emberrel soha semmi bajunk nem volt. A magyargyűlöletből élő politikus, újságíró annál nagyobb, majdnem jóvátehetetlen kárt okozott a két nép hagyományos viszonyában. Ha ezt valaha is sikerülne visszájára fordítani, mindkét népnek óriási hasznára lenne.
Előbb-utóbb, a legvadabb csúcs-szlovák is rá fog jönni, hogy népeink egymásra vannak utalva mind a politikában, mind gazdaságilag. Ha a szlovákok feladják erőszakos magyarirtási kísérletüket, és teljes autonómiát adnak a magyaroknak, örök barátság lenne a részünk. A határok lassan elmosódnak, de az etnikai határok hosszú évszázadokra megmaradnak, a biológia törvényei szerint.
Magyaródy Szabolcs
könyvkiadó, Hamilton, Kanada
Felvidék Ma, Magyar Hírlap
