Az MKP kemény kritikával illette a Nyitrai Önkormányzati Kerület több döntését. Hugyivár Imre, Nyitra megyei MKP-s képviselő szerint az úgynevezett szlovák nagykoalíció megyei politikája diszkriminációs jellegű a magyar nemzetiségű lakosokkal szemben. „Állítjuk, hogy a megyében Nyitra-központúság uralkodik, a pénzügyi források többségét ugyanis a megye északi részébe fektetik be. Ez nem jó, mert a megye déli részén nem csak magyarok, de szlovákok is élnek, és mindez az ő kárukra is van” – mondta Hugyivár, aki példaként a megyei önkormányzat szeptemberi ülését hozta fel. Ekkor a többséget alkotó szlovák képviselők az MKP több javaslatát egyszerűen lesöpörték az asztalról. A legfájóbb pont azon projekt elvetése, mondta a képviselő, melyet az esztergomi kórház és a párkányi poliklinika közösen dolgozott ki. Ennek értelmében az 1,45 millió euro értékű projektből a párkányi egészségügyi központ félmillió eurót kapott volna, amit diagnosztikai műszerek, digitalizációs technika, sőt új ambuláns részlegek kialakítására fordíthattak volna. A projekt értelmében a magyarországi páciensek felkereshették volna a párkányi poliklinikát, és a szlovákiai betegek is ellátásban részesülhettek volna az esztergomi kórházban.

„Ennek a közös projektnek abszolút pozitív hozadéka lett volna, ennek ellenére elutasították. Mi ez, ha nem a józan ész trónfosztása?” – tette fel a kérdést a Hugyivár, aki szerint Párkány városának amúgy is a lehető legrosszabb hozzáférése van a kórházi ellátáshoz Szlovákián belül. A legközelebbi kórház, az érsekújvári, ugyanis majd 50 kilométerre található Párkánytól. „Semmilyen érv nem segített, a projekt mellett csupán az MKP képviselői és a magyar nemzetiségű képviselők szavaztak. Mindez bizonyíték arra, hogy a szlovák koalíció kiéhezteti a déli régiót, ezzel együtt pedig az ott élő szlovák nemzetiségű polgárokat is” – mondta Hugyivár.

Naše novosti, Felvidék Ma